Kovászna város román közössége azt kéri, hogy egy helyi román személyiség nevét is vegye fel a jelenleg Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett, magyar és román tagozattal működő iskola.
Mario Götze, a Borussia Dortmund labdarúgója nyártól a Bayern Münchenben folytatja pályafutását – adta hírül kedd reggel a Bild. A délelőtt folyamán aztán a Dortmund hivatalos honlapján megerősítette a lap értesüléseit, és hivatalos közleményben tudatta, hogy a középpályás a bajoroknál folytatja.
A debreceni repülőtérről kedden felszállt a Wizz Air utolsó Milánóba tartó gépe, a járatot négy hónap után, annak alacsony kihasználtsága miatt állította le a légitársaság.
„Stadion a stadionban" módszerrel építik újjá a budapesti Puskás Ferenc Stadiont, amely 65 ezer főt befogadó lelátójával az UEFA és FIFA besorolás szerint a legmagasabb Elite kategóriát is megkapja. Egyedülálló módon a stadion tetején alakítják ki az atlétikai pályát.
Gépkocsiba rejtett pokolgéppel hajtottak végre merényletet kedden Franciaország líbiai nagykövetsége ellen Tripoliban - közölték nagykövetségi és helyi biztonsági források. Francois Hollande francia elnök azt kérte a líbiai hatóságoktól, hogy derítsenek teljesen fényt erre az elfogadhatatlan cselekményre, Laurent Fabius külügyminiszter pedig a helyszínre indult.
A Daimler motoralkatrészeket gyártó üzemet építhet Romániában - írta kedden a Handelsblatt.
Bár az oktatási minisztérium lehetővé tette, hogy az idei egyetemi felvételin figyelembe vegyék a középiskolai osztályzatokat is, a legtöbb felsőoktatási intézmény nem él ezzel a lehetőséggel, ugyanis túl későn érkezett a rendelet – írja a Hotnews.
Az Econtext felmérése szerint a tanárok bérük reálértékének egyharmadát veszítették el, a köztisztviselők fizetése pedig gyakorlatilag 700 lejjel csökkent az elmúlt öt évben. A fizetések a statisztikák szerint ebben az időszakban leginkább a famegmunkáló ágazatban növekedtek.
A Romániában árusított zöldségek kétharmada importárból származik, pedig az ország ötödik helyen áll Európában a megművelhető mezőgazdasági terület szempontjából. A hazai zöldség drágább, mint a külföldről behozott, ezért a lakosság zöme inkább az importált zöldséget válassza.
Jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélte hétfőn a legfelsőbb bíróság Cătălin Voicu volt szociáldemokrata szenátort. A politikust befolyással történő üzérkedéssel vádolják.
Az angol élvonalbeli bajnokságban a Manchester United hétfő este visszavette bajnoki címét a városi rivális Manchester Citytől, ugyanis Robin van Persie mesterhármasával könnyedén legyőzte odahaza az Aston Villát a Premier League 34. fordulójában.
A tavalyi alkotások díjazásával nyitották meg hétfőn este Marosvásárhelyen a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben a 17-ik Ariadné textilművészeti kiállítást. A kiállító művészeket és alkotásaikat Haller Béla tanár és Cora Fodor művészettörténész méltatta.
Nicaraguában elfogták Eric Justin Toth gyerekpornográfiáért körözött, öt éve bujkáló amerikai általános iskolai tanárt, aki Oszama bin Laden likvidálása után került fel a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által körözött személyek 10-es toplistájára - közölte helyi idő szerint hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.
Háromszáz-négyszáz körüli résztvevőre számítottak hétfőn a Critical Mass szervezői Csíkszeredában, és aránylag jól is saccoltak. A szervező Zöld Székelyföld Egyesület vezetője, Csonta László szerint a regisztrált résztvevők száma 250 körüli lehetett, ám egyik kollégájuk videofelvétele alapján ennél többet: mintegy 350 személyt számoltak meg.