Amirõl a ma szól

  • Varga Andrea: azt kérdezték, voltál-e már megerőszakolva?

    A luxemburgi Európai Bíróságon készül perelni a bukaresti rendőrséget Varga Andrea, mert szerinte a bántalmazási ügyében nyomozni hivatott szervek nem tartották be sem az Európai Unió által is szabályozott eljárásjogot, sem a sértett fél jogait. Úgy véli: a hatóságoknak nem áll érdekében a tettes felderítése.
  • Megemlékeztek az 56 évvel ezelőtti '56-osokra

    Az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján a közjogi méltóságok jelenlétében, a Himnusz hangjaira felvonták Magyarország lobogóját a Parlament épülete előtt, kedden. Ünnepi üzetetében Áder János köztársasági elnök azt emelte ki, hogy 1956. október 23-án lélekben újjászültetett az ország.
  • Obama nyerte az elnökjelöltek utolsó tévévitáját

    Barack Obama következetlenséggel vádolta republikánus kihívóját, Mitt Romneyt, aki viszont határozatlannak állította be a Fehér Ház jelenlegi lakóját hétfőn, az amerikai elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó televíziós vitájában, amelynek fő témája a külpolitika volt. A felmérések szerint a vitát Obama nyerte.
  • Hárompárti verseny decemberben a magyar szavazatokért

    Három magyar politikai szervezet jelöltjei versengenek majd egymással a decemberi választásokon – derült ki hétfőn, miután kudarcba fulladtak az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt tárgyalásai a választási együttműködésről. Az RMDSZ szerint a hármas magyar-magyar verseny román érdeket szolgál.
  • Jelentősen nőttek a lakossági megtakarítások

    Csaknem 30 százalékkal nőttek a gazdasági válság kezdete óta a romániai lakosság és a vállalatok megtakarításai, értékük meghaladja 9 milliárd eurót - közölte a központi bank hétfőn.
  • A Hatvannégy Vármegye betiltását követelik Szerbiában

    A Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom (HVIM) betiltását követelte a hétvégén egy vajdasági szerb kormánypárt, miután az ottani média arról adott hír, hogy a szervezet öt tagja Temerinben bántalmazott két szerb fiatalt, és náci jelszavakat skandált.
  • Nevelőtáborokba szállították a Pussy Riot két tagját

    Az orosz fővárostól távol eső javító-nevelő táborokba szállították a hétvégén a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban "punkimát" tartó Pussy Riot együttes két tagját - tájékoztatta az AFP-t az elítéltek védőügyvédje.
  • MPP: meghiúsult a választási együttműködés az EMNP-vel

    Az MPP és az EMNP tárgyalódelegációjának korábbi bejelentése szerint hétfő délelőtt kellett volna a tárgyalóasztalhoz ülnie, hogy lezárják a múlt hét csütörtökén elkezdett tárgyalásokat. A Marosvásárhelyre tervezett megbeszélésre azonban már nem került sor.
  • Fidel Castro fotókkal bizonygatja, hogy nem haldoklik

    Fidel Castro volt kubai vezető cikket jelentetett meg a Cubadebate nevű állami honlapon, bírálva azokat, akik azt terjesztik, hogy halálos beteg. A 86 éves politikus fényképeket is közölt magáról, amelyeken kockás ingben és szalmakalapban látható.
  • Romániai magyar szamuráj: így működik Markó Béla

    Oldott, sokat mosolygó és jó humorú Markó Bélát ismerhetett meg az, aki péntek este részt vett az első erdélyi magyar elektronikus könyv, Kelemen Attila Ármin Így működik Markó Béla című e-bookjának  bemutatóján.
  • Bántalmazták Varga Andrea történészt Bukarestben

    Az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Romániában egy ismeretlen személy, aki arcul ütötte az utcán - közölte hétfőn az MTI-vel maga a történész.
  • EU-s alapok: nyolcmilliárd eurótól eshet el Románia

    Jelentős összegű uniós forrásoktól – közel 8 milliárd eurótól – eshet el Románia a forrásbevonások során elkövetett visszaélések miatt.
  • Impresszionista ruhaköltemények Vásárhelyen

    A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme zsúfolásig telt vasárnap este az impresszionizmus jegyében szervezett divatbemutatón. Marosvásárhely mellett Temesvárról, Ploieştről és Brassóból is jöttek fiatal, pályakezdő divattervezők bemutatni ruhakölteményeiket.
  • Öngyilkos lett a wisconsini ámokfutó

    Holtan találták meg azt a férfit, akit a wisconsini ámokfutás elkövetésével gyanúsítanak, jelentette be a rendőrség Milwaukeeben. A 45 éves, munkanélküli Radcliffe Franklin Haughton öngyilkos lett abban a szépségszalonban, ahol lövöldözött. A férfit nemrég hagyta ott a felesége, aki a szépségszalonban dolgozott fodrászként.
  • Libanoni tüntetők támadták a miniszterelnöki hivatalt

    A libanoni rendőrség vasárnap könnygázzal akadályozta meg, hogy a Nadzsíb Mikáti libanoni kormányfő lemondását követelő tüntetők Bejrútban behatoljanak a miniszterelnöki hivatalba.
  • A magyar állampolgároknak nem jár szlovák személyi

    Elutasította a nyitrai kerületi rendőrkapitányság a magyar állampolgárságát felvállaló egyik felvidéki magyar, Fehér István fellebbezését, amelyet az után nyújtott be, hogy a hatóságok pénzbírsággal sújtották, mert nem szolgáltatta be személyi igazolványát - közölte az MTI-vel az érintett vasárnap.
  • Tizenegy együttes ropta a táncot Balánbányán

    Tizenegy - hazai és külföldi - tánccsoport mutatott be egy-egy rövid műsort vidéke jellegzetes táncaiból az október 18–21. között tizenhatodik alkalommal megszervezett Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál gálaműsora alkalmával.
  • Fel kell emelni a Sóvidéket, a Nyárádmentét, a Mezőséget

    „Nagy a feladat: a következő években gazdaságilag, infrastruktúra, úthálózat, meg hasonló kérdések szempontjából is föl kell emelni a Sóvidéket, a Nyárádmentét, a Mezőséget, egész Maros megyét, az RMDSZ szenátorainak és képviselőinek ugyanakkor nem csak a saját körzetükért kell dolgozniuk, hanem Erdély minden régiójára, településére oda kell figyelniük” – jelentette ki Markó Béla szenátor, az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV) adott interjújában. Mint ismeretes, az RMDSZ volt elnöke a Nyárád-, Küküllő- és Marosmentét magába foglaló 2-es számú Maros megyei választókerületben indul szenátori tisztségért.
  • Felelevenítették a vasút diadalmas székelyföldi útját

    A vasút XIX. századi székelyföldi diadalútjáról tartott előadást dr. Gidó Csaba székelyudvarhelyi történész, tanár, az Aeropolis Társaság alelnöke a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület októberi összejövetelén.