Amirõl a ma szól

  • Véget ért a kánikula – viharok az egész országban

    Véget értek az augusztus végi nagy melegek: vasárnap estétől sárga színű viharjelzés van érvényben az ország egész területén. A viharjelzés kedd este kilenc óráig van érvényben.
  • Neil Armstrong: sétarepüléstől holdutazásig

    Meghalt szombaton Neil Armstrong amerikai űrhajós, aki elsőként lépett idegen égitest, a Hold felszínére 1969-ben.
  • Angela Merkel ragaszkodik a görögökhöz

    Görögországnak az euróövezetben kell maradnia, ehhez azonban be kell tartania a nemzetközi hitelmegállapodásokhoz kapcsolódó kötelezettségeit - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben az Antonisz Szamarasz görög kormányfővel folytatott megbeszélése után.
  • Az Apple-per hatása: zuhantak a Samsung részvényei

    Négy éve a legnagyobb zuhanást szenvedték el a Samsung részvényei a hétfő reggeli kereskedésben azt követően, hogy a társaságot az Apple-lel folytatott szabadalmi perek során arra kötelezte az amerikai bíróság, hogy több mint 1 milliárd dolláros kártérítést fizessen.
  • Külföldre menekült a Pussy Riot két börtönre ítélt tagja

    A rendőrségi körözés elől külföldre menekült a Pussy Riot orosz punkegyüttes két szabadon lévő tagja – írta meg vasárnap a Vedomosztyi. Az állítólag külföldre távozott két fiatal lány ellen a Vedomosztyi szerint körözést adtak ki.
  • Öt lépés hátrányban a Real Madrid

    Két forduló alatt 5 pontos hátrányt gyűjtött össze a Real Madrid az örök rivális FC Barcelonával szemben azzal, hogy az első etapbeli döntetlen után a hétvégén 2-1-re kikapott a Getafe otthonában. Mindeközben a katalánok Pamplonában vesztésre álló mérkőzést tudtak megfordítani Lionel Messi duplájának köszönhetőn.
  • A jéghegy csúcsa a nagyenyedi Inter-Art galériában

    A jéghegy csúcsa az, ami itt látható, fogalmazott Kőmives Andor, a kolozsvári képzőművészeti főiskola tanára a nagyenyedi Inter-Art galériájában a kéthetes alkotótábort záró kiállítás megnyitóján. A tárlatra a szervezők négy kontinens tizenkilenc országa összesen negyven művészének munkáját válogatták ki a két hét terméséből.
  • Újra megnyitotta kapuit a vásárhelyi Teleki Téka

    Szokatlanul népes közönség gyűlt össze szombaton a marosvásárhelyi Teleki Téka udvarán a könyvtár újranyitására. Az érdeklődők ismét megtekinthetik az alapkiállítást, illetve a könyvtár ritkaságaiból Kimpián Annamária által rendezett könyv- és kéziratritkaságok tárlatát.
  • A betiltott Magyar Gárdára emlékeztek Budapesten

    A budapesti Hősök terén emlékeztek meg a jogerősen betiltott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulójáról szombaton. A rendezvény ellen mintegy száz ellentüntető tiltakozott a helyszínen. Az MSZP az ország szégyenének nevezte a rendezvényt, míg a Kormányszóvivői Iroda már pénteken hangsúlyozta, hogy a kormány tiszteletben tartja a bíróság döntését, de a legkevésbé sem ért egyet a Magyar Gárda által képviselt eszmeiséggel.
  • Áprily Lajosra emlékeztek Marosvécsen

    Születésének 125-ik évfordulóján Áprily Lajosra emlékeztek szombaton Marosvécsen, a helikoni írók leszármazottainak találkozóján.
  • Elhunyt Neil Armstrong, a Hold meghódítója

    Elhunyt szombaton az első ember, aki a Holdra lépett. Az Armstrong család által kiadott közlemény szerint a hónap elején elvégzett szívműtét kapcsán fellépett komplikációk okozták a halálát. Neil Armstrong 82 éves volt.
  • Ghișe tervezete: Traian Băsescu nem térhet vissza

    Ellenszegül az államfő visszatérésének Ioan Ghișe liberális szenátor. A politikus a parlament hétfői rendkívüli ülésén határozattervezetet terjeszt a honatyák elé, amelynek értelmében Traian Băsescut a népszavazáson leváltották, ezért előre hozott elnökválasztásokat kell kiírni.
  • Veszélyben Athén? Erdőtűz pusztít a főváros közelében

    Lángra lobbant az erdő szombaton hajnalban Athéntól északkeletre, médiajelentések szerint az erdőtűz miatt átmenetileg le kellett zárni Görögország legfontosabb észak-déli autópályáját.
  • Új pártszövetség alakul: Jobbközép Kezdeményezés

    Jobbközép Kezdeményezés néven politikai szövetség megalakítására készül jövő héten a Demokrata Liberális Párt (PDL), a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD), az Új Köztársaság (NR) nevű politikai szervezet, a Kereszténydemokrata Párt (PCD) – írja a HotNews.
  • Putyin: Moszkva feltételekhez köti a leszerelést

    Moszkva kész újabb leszerelési megállapodásokra viszonossági alapon, feltéve, hogy Washington figyelembe veszi aggodalmait az amerikaiak által szorgalmazott európai rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.
  • Bírósági ítélet: lopott az Apple-től a Samsung

    A Samsung dél-koreai ipari csoportot arra ítélték, hogy fizessen 1,05 milliárd dollár kártérítést vetélytársának, az amerikai Apple-nek szabadalmi jogainak megsértése miatt - jelentette helyi idő szerint pénteken az amerikai sajtó.
  • Markó Béla: megfontolandó az alkotmány módosítása

    Az őszi parlamenti választásokig alapvetően nem fog változni a jelenlegi politikai helyzet – jelentette ki Markó Béla az Erdélyi Magyar Televíziónak nyilatkozva.