Amirõl a ma szól

  • Milyen Kolozsvár madártávlatból?

    A Szent Mihály templom tornya csak ritka alkalmakkor látogatható, így augusztus 15–21. között a Kolozsvári Magyar Napok alkalmából. A plébánia naponta 10 és 16 óra között felengedi az érdeklődőket a harangok melletti erkélyre, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a kincses városra.
  • Szól a III. Kolozsvári Magyar Napok „harangjáték-koncertje”

    A harmadik Kolozsvári Magyar Napok harangszóként kondul Erdély fővárosában augusztus 13–20. között, és mindannyian, akik valamiképpen bekapcsolódnak, a maguk sajátos hangjával hozzájárulnak a közös harangjátékhoz.
  • Népszámlálás: Románia lakóinak száma 19.043.767

    Románia stabil lakosságának száma 19.043.767 – közölte hétfőn Vergil Voineagu, az Országos Statisztikai Hivatal (INS) elnöke a 2011-ben végzett népszámlálás előzetes eredményeinek hitelesítése után.
  • Nyári Kastélynaptár: újból a Mikó fotója győzött

    Ma, augusztus 20-án zárult a Kastálynaptár 2013: Nyár fotóverseny közönségszavazata. Ennek következtében az első helyezett Páll Levente által beküldött Mikó várát ábrázoló fotó lett, 959 szavazattal, őt követte Pápai Andrea, Károlyi kastélyt ábrázoló fotója, 823 szavazattal, a harmadik pedig Balázs Csaba, Teleki Kastély fotója, 778 szavazatot gyűjtött össze.
  • Átadták a magyar állami kitüntetéseket a nemzeti ünnepen

    Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke augusztus 20-a alkalmából rangos állami kitüntetéseket adott át hétfőn a Parlamentben. A Magyar Érdemrend nagykeresztjét életművéért Jókai Anna Kossuth-díjas író, esszéista vehette át.
  • Referendum: a gazdaságnak már mindegy

    Bárhogyan is dönt az alkotmánybíróság az államfő leváltásáról szóló referendum ügyében, az nem lesz jótékony hatással a gazdaságra – vélekednek az ING elemzői.
  • Édler András a háromszéki kereskedelmi kamara új elnöke

    Édler Andrást választották meg a Kovászna megye Kereskedelmi és Iparkamara új elnökének. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ képviselő nem pályázik több politikai mandátumra, inkább a kereskedelmi kamara ügyeivel foglalkozik tovább.
  • Több emeletes parkolóházat adtak át Kolozsváron

    Emil Boc, Kolozsvár polgármestere avatta fel csütörtökön a város hatodik több emeletes parkolóházát.
  • A franciák megnyitják munkaerőpiacukat

    Párizs várhatóan jövő héten dönt arról, hogy megnyissa a francia munkaerőpiacot a román és a bolgár munkaerő számára – írta az euractiv.com. A portál szerint a lépés szemléletváltást hozhat a Franciaországban élő romániai és bulgáriai romák problémáinak kezelésében.
  • "Rejtegetett" infláció

    Régi megfigyelés, és kutatások eredményei is alátámasztották azt a tényt, hogy az emberek hajlamosak magasabbnak érezni az inflációt, vagyis a fogyasztói árak átlagos emelkedését, mint amilyen az valójában. A hiba azonban sokszor nem a mi készülékünkben van, derül ki abból az összeállításból, amit a Concorde blogján tettek közzé, és bemutatja, egyes országokban hogyan trükköznek a statisztikai hivatalok az infláció számításával.
  • Araszolgat a német gazdaság

    A német gazdaság 0,3 százalékkal bővült a második negyedévben az előző negyedévhez képest - közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal.
  • Biciklire váltják az autót Görögországban

    A gazdasági válság egyre több görögöt ösztönöz arra, hogy - a pénztelenség miatt - az egykor még a szegénység jelének tekintett biciklire pattanjon. Az elmúlt két évben 40 százalékkal csökkent az autók száma Görögország útjain, eközben pedig 200 ezer kerékpárt adtak el csak 2011-ben, negyedével többet, mint az azt megelőző évben.
  • Gázdrágítást rendelt el az IMF

    Hamarosan emelkedik a gáz ára. A lakosság szeptembertől 5 százalékkal fizet többet a szolgáltatásért, a vállalatok számára 10 százalékkal lesz drágább a gáz – jelentette be kedden Erik de Vrijer a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségvezetője.
  • Elemzők szerint elérhette a mélypontot a magyar gazdaság

    A második negyedéves GDP-adatok megerősítették, hogy recesszióban van a magyar gazdaság, az összes fő szektorban visszaeshetett a teljesítmény, és csak az export tompíthatta a visszaesést. Az év harmadik és negyedik negyedévében stagnálásra, legfeljebb halvány emelkedésre számíthatunk - vélik az elemzők.
  • Zöld utat kapott a Nabucco gázvezeték magyarországi szakasza

    A Nabucco gázvezeték magyarországi szakasza - amely 384 kilométer hosszan szeli majd át az országot - megkapta az utolsó szükséges környezetvédelmi engedélyt is, ezzel Magyarország az első Nabucco-ország, amely sikeresen befejezte az engedélyeztetési eljárást - közölte a Nabucco Konzorcium kedden.