Amirõl a ma szól

  • Turizmus: vonzóak a hűvös székelyföldi hegyek

    Rosszul indult, de váratlanul jól folytatódott az idei turistaszezon Székelyföldön - mondta el az MTI-nek a Romániai Faluturizmus Szövetség alelnöke.
  • Louis Smith magának követeli Berki Krisztián aranyérmét

    Nem hagyja nyugodni Louis Smith-t, hogy második helyre szorult Berki Krisztián mögött a londoni olimpián lólengésben: a brit tornász szerint nem jók a szabályok, neki kellett volna győznie. Berki és Smith egyformán 16,066 pontot kapott produkciójára, a sorrendet a kivitelezés döntötte el a magyar tornász javára.
  • Apák és fiúk/leányok: posztszovjet nepotizmus

    A Szovjetunió széthullása után az egyes köztársaságokban hatalomra jutott vezetőknek ma már a gyermekei is komoly vagyonnal és befolyással rendelkeznek – aligha függetlenül felmenőik hathatós támogatásától – állítják a posztszovjet térségbeli helyzetet jól ismeró politikai elemzők.
  • Tűzijátékkal érnek véget a Kolozsvári Magyar Napok

    Végéhez közeledik a Kolozsvári Magyar Napok idei kiadása. Ma, hétfőn este 10-kor tűzijátékkal tisztelegnek az Államalapítás ünnepe előtt a fesztivál szervezői és résztvevői – ezzel zárul az idei rendezvénysorozat.
  • Détári Lajos távozott a Ferencvárostól

    Állásával fizetett Détári Lajos, a Ferencváros labdarúgó csapatának edzője az örök riválistól, az Újpesttől elszenvedett vasárnapi vereségért. Az FTC Labdarúgó Zrt. hétfőn közös megegyezéssel bontott szerződést vele.
  • Nyolcvanezer dollárt is adhatnak Banksy Micimackójáért

    Akár a 80 ezer dollárt (18 millió forint) is elérheti Banksy brit graffitiművész, politikai aktivista és festő Micimackója (Winnie The Pooh) egy októberre kitűzött amerikai árverésen.
  • Maratoni orgonahangversenyt tartottak a kolozsvári Szent Mihály-templomban

    Vasárnap délután több mint négyórás orgonamaratont tartottak a Szent Mihály-plébániatemplomban a Kolozsvári Magyar Napok részeként.
  • Repülőrajtot vett a Barcelona, beragadt a Real Madrid

    Különbözőképpen sikerült a spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) első fordulója a kiírást uraló két óriásnak: míg az edzőt váltó Barcelona 5–1-re kiütötte a Real Sociedadot, a bajnok Real Madrid csak 1-1-es döntetlent ért el a Valencia ellen.
  • Túl „hamar" egyenlített a Fradi, győzött az Ujpest

    A labdarúgó NB I 4. fordulójának rangadóján az Újpest a Ferencvárost fogadta, és egy őrült hajrá után a hazaiaké lett a három pont, miután 2–1-re megnyerték az összecsapást.
  • Fürdő- és útátadás Háromszéken: Székelyföld építkezik

    „Nehéz időkben is építkeznünk kell, hiszen mi Székelyföldet, Erdélyt, az otthonunkat építjük. Ezt várják el tőlünk mindazok, akik bizalmat szavaztak nekünk, mert tudják, látják, akkor életerős a közösségünk, ha a nehéz időkben is képesek vagyunk továbbhaladni, fejlődni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök Háromszéken.
  • Sepsiszentgyörgyön megsütötték "a nemzet kenyerét"

    Sepsiszentgyörgyön, a Diószegi pékségében sütötték meg azt a 130 kilós kenyeret, amelyet "a nemzet kenyereként" szelnek meg a szolnoki augusztus 20-i ünnepségen.
  • Közelednek a Kolozsvári Magyar Filmnapok

    Harmadik alkalommal szerveznek Kolozsvári Magyar Filmnapokat a Tranzit Házban, augusztus 14–17. között.
  • Szombaton rajtolt az Inter-Art nemzetközi alkotótábor

    Megkezdődött szombaton a XVII. nagyenyedi Inter-Art művészeti alkotótábor, amelynek programja több kontinens művészeit is kíváncsivá tette, s amely keretében mail-art kiállítást is tartottak.
  • Partiumban át(nép)táncolják a történelmüket

    Idén először egy egész hetet ölel fel az augusztus 20-án kezdődő Partiumi Magyar Napok programsorozata. Az első három napban a hangsúly a régió történelmére és néptáncaira kerül.
  • A Zokogó majom szerzőjére emlékeztek

    A harmadik Kolozsvári Magyar Napok nyitórendezvényén ösztöndíj-alapítással és -átadással tisztelgett a Zokogó majom szerzőjének emléke előtt a Bálint Tibor Baráti Társaság.
  • Megkezdődött a nemzetközi gitárfesztivál Marosvásárhelyen

    Hetedik alkalommal szervezik meg hétfőtől a Harmonia Cordis klasszikusgitár-fesztivált Marosvásárhelyen; a Kultúrpalotában vasárnapig ingyenesen hallgathatók a gitárelőadások.
  • Hillary Clinton üdvözli a magyarokat

    Sajtónyilatkozatban üdvözölte Magyarországot augusztus 20. alkalmából Hillary Clinton, az Egyesült Államok külügyminisztere.
  • Augusztus 20-i rendezvények Budapesten

    A Kossuth Lajos téri zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődnek a központi rendezvények hétfőn Budapesten, az augusztus 20-i ünnepen. A nap folyamán kitüntetéseket adnak át a Parlamentben, este hét órától pedig a Puskás Ferenc Stadionban tartják Magyarország londoni olimpikonjainak hivatalos állami köszöntését. Az ünnepi szentmise romániai idő szerint délután hat órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt, a szertartás pedig a Szent Jobb-körmenettel zárul.
  • Nem ítélhetik el, amíg szakállat visel

    Nidal Malik Hasan katonaorvos, pszichiáter 2009. november 5-én a Fort Hood-i katonai támaszponton 12 katonát és egy civilt ölt meg, további 29 embert pedig megsebesített. Ha bűnösnek találják, kivégzik. Erre számít maga a muszlim hitű vádlott is, aki szakállt növesztett a halálra készülve. Csakhogy a bűnössége kimondását éppen a szakálla akadályozza meg. Az amerikai hadsereg szabályzata ugyanis tiltja a nyíratlan arcszőrzet viselését.