Egyes kereskedők is szépen profitálnak a járványból.
A szavazás időpontja még ismeretlen.
A szűkös otthonnal rendelkezőknek mantrájukká kell válnia a „kis lakás jó helykihasználás” kijelentésnek.
Monica Anisie a Digi24-nek nyilatkozott.
Ismeretlen bűzös folyadék volt a fegyver.
A probléma egy brit páciensnél lépett fel.
A wellnessközpontról és a város idegenforgalmáról Mik József polgármesterrel beszélgettünk.
Előkerült a bizonyíték.
Az ügyben a képviselőház lesz a döntő fórum.
A PSG-nél hat pozitív mintát találtak eddig.
Családias légkörben tartották meg a rendezvénysorozatot.
Hatszintes lesz, hat műtővel és egy helikopter-leszállóval szolgálja ki az egészségügyi intézmény valamennyi, sebészeti beavatkozásokat végző részlegét.
Mircea Geoană, a NATO főtitkárhelyettese videóüzenetben szólt a román diplomácia éves közgyűlésének résztvevőihez
A két moziterem csak a befogadóképessége felével működhet, azaz minden második székben lehet helyet foglalni, de a 12 évesnél kisebb gyerekek ülhetnek közvetlen szüleik mellett.
Az UNESCO világörökségi helyszíneinek listáján szereplő Meroé, amely az ősi Kusita királyság központja volt több száz történelmi emléket őriz.
Az ügyben a képviselőház lesz a döntő fórum.
A természettudományi részleg kialakításának tervei már 2006-ban léteztek, mondta Aurel Chiriac, aki elárulta: a Regionális Operatív Terven keresztül kapott támogatással alakították ki a lapidáriumot és a ma bejárt állandó tárlatot is.
Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterjelöltje ismertette az egészségüggyel kapcsolatos programját.
Lassan körvonalazódnak a lehetséges megoldások.
A lányok rózsaszín, a fiúk kék színű, névcédulával ellátott iskolatáskát kapnak.