Így reagált Liviu Dragnea a lemondását követelő PSD-sek nyílt levelére


-A A+

Azzal vádolja a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a lemondását követelő párttársait, hogy összejátszanak Klaus Johannis államfővel, a korrupcióellenes ügyészséggel és a titkosszolgálatokkal.

Liviu Dragnea újságírói kérdésre azt a levelet kommentálta szerdán, amelyben a PSD vezetőinek egy része azt kéri, hogy ideiglenesen Viorica Dăncilă kormányfő vegye át a pártelnöki tisztséget. A politikus közölte: a levelet nem olvasta ugyan, de a lényegét ismeri.

„Az aláírók azt szeretnék, hogy sorakozzunk fel Klaus Johannis, a SPP, a SRI, a DNA és az ellenzéki pártok mellé. Pártelnökként és nem tehetem a PSD-t olyan intézmények eszközévé, amelyeknek nem lenne szabad beavatkozniuk a politikába” – jelentette ki Dragnea, aki a párt pénteki végrehajtó bizottsági ülése utánra ígérte a levéllel kapcsolatos álláspontjának a részletezését.

Mint ismert, bírálói szerint a pártelnök jogi helyzete sérülékennyé teszi a PSD-t, amelynek támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint több mint tíz százalékponttal csökkent a 2016-os választások óta. A politikust korábban jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték, később újabb korrupciós ügyben vádolták meg. Dragneát második perében is első fokon letöltendő börtönre ítélték, szerdán pedig kiderült, hogy fellebbviteli tárgyalása október 8-án kezdődik.








EZT OLVASTA MÁR?

X