Tăriceanu állampolgári kötelességének tartja részt venni a népszavazáson


-A A+

Állampolgári kötelességének tartja megjelenni a referendumon - jelentette ki kedden Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök.

Arra az újságírói kérdésre, hogy részt vesz-e a család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó hétvégi népszavazáson, a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE) is vezető politikus azt mondta: állampolgári kötelességének és felelősségének tartja megjelenni az urnánál. Tăriceanu ugyanakkor - a voksolás titkosságára hivatkozva - nem volt hajlandó elárulni, hogy igennel vagy nemmel fog-e szavazni.

Korábban az ALDE elnöke azt nyilatkozta: pártja nem vesz részt az alkotmánymódosító referendum kampányában, és a választóinak a lelkiismeretére bízza, hogyan szavaznak október 6-7-én. Tăriceanu azt is hangoztatta, hogy a referendum eredményétől függetlenül szükség van a bejegyzett élettársi kapcsolatok szabályozására, és az ALDE-nak szándékában áll benyújtani a parlamentbe egy erre vonatkozó törvénytervezetet.








EZT OLVASTA MÁR?

X