Feljelentette a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Cristian Tudor Popescu újságírót


-A A+

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és az Országos Audiovizuális Tanácsnál panaszolta be Cristian Tudor Popescu újságírót, aki a Digi24 hírtelevízió 2018. október 25-i adásában sértő és gyűlöletkeltő módon nyilatkozott a romániai magyar kisebbségről – közölte hétfőn a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat.

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvény kapcsán Cristian Tudor Popescu azt kifogásolta, hogy a törvény alól kivételt képeznek a Romániában bejegyzett magyar egyesületek, ami az újságíró szerint felsőbbrendű fajnak minősíti az erdélyi magyarokat.

Az említett kivétel tulajdonképpen nemcsak a magyar egyesületekre vonatkozik, hanem az összes olyan kisebbségi szervezetre is, amely tagja a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának. Ennek ellenére Cristian Tudor Popescu csak a magyar egyesületeket említi, méghozzá negatív hangnemben, és gyakorlatilag a magyar közösséget teszi felelőssé az adott jogszabályért, ezzel pedig a magyar kisebbség ellen uszít. Történelmi példákra hivatkozva, úgy mutatja be a magyar népet, mint amely felsőbbrendűnek érzi magát, az újságíró által használt negatív és ironikus hangnem pedig tovább fokozza a magyar közösséggel szembeni ellenérzést.

„Mindig, minden esetben, amikor a romániai magyarokat kollektíven vádolják, a létező összes jogi lehetőséggel élünk, hogy megvédjük közösségünket. Ezt tesszük most is, az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordulva, hiszen Cristian Tudor Popescu átlépett egy bizonyos határt kijelentései kapcsán. Nemcsak az RMDSZ-t bírálta a DIGI 24 stúdiójában, hanem az egész magyar közösséget, uszítva a többségi társadalom tagjait” – jelentette ki Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője.








EZT OLVASTA MÁR?

X