Elfogadta a parlamenti különbizottság a büntetőeljárási törvénykönyv módosításait


-A A+

Elfogadta kedden az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság a büntetőeljárási törvénykönyv módosításait. A jogszabály azt követően került ismét a testület elé, hogy az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek ítélt néhány kitételt. Az ellenzéki pártok továbbra is elégedetlenek a módosításokkal, és kilátásba helyezték, hogy ismét az alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben. 

A taláros testület határozatának megfelelően a bizottságban törölték a bűnvádi eljárás elindításával kapcsolatos szövegrészből a „megalapozott gyanú” (indicii temeinice) kifejezést, azaz az új változat szerint akkor indítható el a bűnvádi eljárás, ha vannak a bűncselekmény elkövetésére utaló bizonyítékok. Az eredeti törvényszöveg alapos gyanú fennállásához kötötte a bűnvádi eljárás elindítását, a jelenleg hatályban levő büntetőeljárási törvénykönyvben pedig az észszerű feltételezés (presupunere rezonabilă) kifejezés szerepel. Az ellenzék a jelenleg hatályos változathoz való visszatérést szorgalmazta, a testület azonban végül a PSD és az ALDE által előterjesztett javaslatot fogadta el.Módosította a bizottság a házkutatási parancs kérelmezésére vonatkozó előírásokat és átfogalmazta a bizonyítékok lefoglalásáról rendelkező részt is. Az új változat szerint az önként átadott vagy lefoglalt tárgyak, dokumentumok és számítógépes adatok csak abban az ügyben használhatók fel bizonyítékként, amelyikben az ügyészség vagy bíróság elrendelte az átadásukat vagy lefoglalásukat. Amennyiben az átadott/lefoglalt tárgyakról, dokumentumokról és számítógépes adatokról kiderül, hogy nincs közük a kivizsgálás alatt álló ügyhöz, ezeket két hónapon belül vissza kell szolgáltatni.

Florin Iordache bizottsági elnök szerint az alkotmánybíróság által kért minden módosítást végrehajtottak, így a tervezet jövő héten ismét a szenátus plénuma elé kerül, két hét múlva újra szavaz róla a bizottság, majd elküldik a képviselőháznak, amely döntéshozó fórumként voksol róla. Hozzátette, várják az alkotmánybíróságtól a büntető törvénykönyv módosításaival kapcsolatos döntés indoklását is, hogy a parlament még a téli szünet előtt szavazhasson ismét ezekről a törvényekről. 

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a bizottság keddi ülése után bejelentette, amennyiben a parlament a jelenlegi formában fogadja el a büntetőeljárási törvénykönyv módosításait, ismét az alkotmánybírósághoz fordulnak, szerintük ugyanis még mindig vannak a törvényszövegben pontatlan, homályos megfogalmazású előírások, és az elfogadott módosítások továbbra is szinte kizárólag „a bűnözőkre fókuszálnak”, nem a sértett fél érdekeit tartják szem előtt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X