Pert nyert Johannis: Nicolae Ciucă tábornok vezérkari főnöki marad


-A A+

Jogerősen elutasította szerdán a legfelsőbb bíróság a védelmi minisztérium beadványát, amelyben a Nicolae Ciucă tábornok vezérkari főnöki mandátumának meghosszabbításáról szóló elnöki rendelet felfüggesztését kérte a szaktárca.

A bukaresti ítélőtábla január 31-én úgy döntött, hogy elfogadja a védelmi minisztérium beadványát és felfüggesztette Johannis  rendeletét, az elnök azonban megfellebbezte a döntést, és a legfelsőbb bíróság neki adott igazat.

A szaktárca egy másik, szintén a bukaresti ítélőtáblához benyújtott beadványában a Nicolae Ciucă tábornok vezérkari főnöki mandátumának meghosszabbításáról szóló dekrétum semmissé nyilvánítását kérte, de ezt is elutasították a bírák.

Klaus Johannis államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) december 28-i ülése után jelentette be, hogy rendelettel meghosszabbította Nicolae Ciucă mandátumát, miután elutasította Gabriel Leş védelmi miniszter arra vonatkozó javaslatát, hogy Dumitru Scarlat tábornokot nevezzék ki a román hadsereg élére. Az elnök azzal indokolta a jelölés elutasítását, hogy az nem felelt meg a törvényi követelményeknek.

Ezt követően a védelmi minisztérium előzetes panaszt nyújtott be az Államelnöki Hivatalhoz, kérve, vonják vissza a vezérkari főnök mandátumának meghosszabbításáról szóló rendeletet. A beadványban a 2006/346-os törvény 32-es cikkelyének 5. bekezdésére hivatkozott, amely szerint "a vezérkari főnök a hadsereg legmagasabb rangú katonája, akit az államfő nevez ki a védelmi miniszter javaslatára és a miniszterelnök láttamozásával, négyéves mandátumra, egyéves meghosszabbítási lehetőséggel".

Január 9-én Gabriel Leş védelmi miniszter törvénytelennek minősítette a Nicolae Ciucă mandátumát meghosszabbító rendeletet, és azt mondta, hogy majd a bíróság fog dönteni az ügyben.

Január 14-én Johannis  államfő kockázatos és alkalmatlan lépésnek nevezte, hogy a védelmi miniszter a közigazgatási bíróságon támadja meg a vezérkari főnök mandátumának meghosszabbítását. "Az, hogy most a közigazgatási bírósághoz fordul a katonai hierarchiával szemben, számomra alkalmatlan és kockázatos lépésnek tűnik. Ciucă tábornok rendkívül nagy tiszteletnek örvendő, az elnökségünk, az európai katonai struktúrák és a NATO katonai struktúrái szempontjából is fontos szerepet betöltő személy. Mit fog gondolni például valamely szövetséges országunk hadseregének magas rangú képviselője, ha tudomására jut, hogy a védelmi miniszter megtámadja a közigazgatási bíróságon saját vezérkari főnökét? Ezek rosszul kigondolt, tipikus PSD-s akciók" - vélekedett akkor Johannis .







EZT OLVASTA MÁR?

X