Dăncilă nem kapott meghívást a nagyszebeni EU-csúcsra


-A A+

Értetlenségének adott hangot pénteken Viorica Dăncilă miniszterelnök, amiért nem kapott meghívást a május 9-i nagyszebeni európai uniós csúcstalálkozóra.

„Nem tudom megmondani, hogy ott leszek-e, mert nem kaptam meghívást. Ha meghívnak, elmegyek. Mindenesetre, finoman fogalmazva, helytelennek tartom, hogy pont azokat ne hívják meg a csúcsra, akik annyit dolgoztak Románia érdekében és annyi elismerést gyűjtöttek be, nemcsak a tagállamoktól, hanem más államoktól is. Ne feledjük, hogy amikor átvettük a soros EU-elnökséget az Athenaeumban, azt vallottam, hogy az országnak egységről kell bizonyságot tennie, meghívtam Johannis elnök urat, sőt, lehetőséget adtam neki, hogy elsőként szólaljon fel, hiszen ő Románia államelnöke, és mert amikor országos érdekekről van szó, akkor fontos, hogy konszenzust és közös fellépést tanúsítsunk” – mondta a kormányfő.

Dăncilă nem tudta mire vélni az esetet, hiszent jelenleg Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, és a nagyszebeni csúcs központi témája az EU jövője lesz, s minden tagállam vezető politikusai részt fognak venni rajta.

A külügyi tárca tájékoztatása szerint a május 9-ei csúcstalálkozóra az EU-tagállamok elnökeit és kormányfőit, összesen 36 hivatalos küldöttséget, 400 magas rangú köztisztviselőt, körülbelül 900 újságírót és 100 tolmácsot várnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X