A parlament támogatja az új chișinăui kormányt és Moldova európai törekvéseit


-A A+

A bukaresti parlament támogatásáról biztosította a Maia Sandu vezette új chișinăui kormányt, amelytől azt várja, hogy határozottan elkötelezze magát a Moldovai Köztársaság európai útjának folytatása mellett. Az erről szóló nyilatkozatot nagy többséggel szavazta meg a kétkamarás parlament szerdai együttes ülésén.

Románia támogatja Moldova közeledését az Európai Unióhoz, amelynek elengedhetetlen feltétele az unióval kötött szabadkereskedelmi megállapodásban rögzített szerkezeti reformok végrehajtása – olvasható a nyilatkozatban. A parlament a két ország között kötött stratégiai partnerségi megállapodás betartását is elvárja Chișinăutól.

Elemzők szerint Románia azért tartotta fontosnak, hogy napokkal a helyzet rendezése után újabb politikai jelzést küldjön álláspontjáról, mert korábban ellentmondásosan viszonyult a június 8-án kirobbant moldovai válsághoz: a külügyminisztérium csak két nappal az EU, az Egyesült Államok és Oroszország után ismerte el Maia Sandu kormányát, miután Teodor Meleșcanu külügyminiszter első megszólalásában még az előrehozott választásokat nevezte a legjobb megoldásnak, amit az előző kormányt adó, a Vladimir Plahotniuc oligarcha vezette Moldovai Demokrata Párt (MDP) szorgalmazott.

Néhány nappal később Klaus Johannis román államfő az EU-tól kért konkrét lépéseket a moldovai helyzet rendezése érdekében, amely szerinte az ország stabilitását és az egész térség biztonságát veszélyeztette. Az elnök rámutatott: a két országot közös nyelv, történelem és kultúra köti össze.

Bár Moldovában június 8-án koalíciós kormányt alakított az Igor Dodon elnököt támogató Szocialista Párt és az EU-párti Acum (Most) pártszövetség, az előző kormányt adó, Vladimir Plahotniuc oligarcha vezette MDP a befolyása alatt álló alkotmánybírósághoz fordult, azt állítva, hogy a február végi választások nyomán a pártok nem tudtak a törvényesen előírt 90 napos határidőn belül kormányt alakítani, ezért az államfőnek fel kellett volna oszlatnia a parlamentet. A bírói testület az MDP-vel egyetértésben június 9-én felfüggesztette tisztségéből a szocialista államfőt, Igor Dodont.

Az alkotmányjogi patthelyzetet azzal oldották fel, hogy Pavel Filip kormánya június 14-én lemondott, az alkotmánybíróság pedig érvénytelenítette azokat a korábbi határozatait, amelyek megkérdőjelezték az új kormány legitimitását.








EZT OLVASTA MÁR?

X