Kolozsvári Magyar Napok: a rendszerváltás eufóriáját idézték fel egy pódiumbeszélgetés résztvevői


-A A+

A romániai és a magyarországi rendszerváltás eufóriáját idézték a Kolozsvári Magyar Napokon egy kolozsvári pódiumbeszélgetés résztvevői, akik maguk is részesei voltak a harminc évvel ezelőtti.

A romániai 1989-es forradalom szikráját kipattantó Tőkés László elmondta: a Ceausescu-diktatúra bukása után úgy hitte, eljött az ideje annak, hogy románok és magyarok rendezzék közös dolgaikat, hogy akik együtt küzdöttek a közös ellenség ellen, egymásra találjanak, "fraternizáljanak". Megjegyezte: a jóhiszeműség jellemezte az akkori hangulatot, ezért meglepetést okozott a kommunista visszarendeződés, ami ezután következett.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke és Szent-Iványi István egykori SZDSZ-es, valamint Kulin Ferenc volt MDF-es politikus is felidézték az 1989 decemberében, 1990 januárjában tett romániai útjaikat.

Kulin Ferenc elmondta: Antall József későbbi miniszterelnök józanságán múlott, hogy nem indultak magyar önkéntesek harcolni Erdélybe annak a Ceausescu-féle diverziónak a hatására, mely szerint magyarellenes pogrom történt Romániában. Megemlítette: 1990 januárjában Bukarestben a romániai rendszerváltás egyik kulcsfigurája: Gelu Voican-Voiculescu köszönetet mondott ezért az MDF delegációjának. Ceausescu ugyanis egy román-magyar konfliktus kirobbantásával próbálta menteni a hatalmát.

Lezsák Sándor elmondta: már decemberben érezte, amikor egy segélyszállítmánnyal érkezett Marosvásárhelyre, hogy Románia nincsen felkészülve a változásra. Elmondta: Magyarország felkészülését 1956-tól számítja.

Németh Zsolt felidézte: Magyarországon is az erdélyi magyar ügy indította el a magyar ellenzék áttörésszerű megjelenését. A százezres tömeget megmozgató, erdélyi magyarság melletti szolidaritástüntetés tette visszafordíthatatlanná a magyarországi változásokat. A regnáló kommunista hatalom ugyanis a formálódó ellenzék mobilizáló képességével szembesült.








EZT OLVASTA MÁR?

X