A bizalmatlansági indítványról szavaz a parlament: a Dăncilă-kormány sorsa a tét (percről percre)


-A A+

 

Csütörtökön szavaz a parlament az ellenzék bizalmatlansági indítványáról. A Dăncilă-kormány megbuktatásához 233 szavazás szükséges. A Szociáldemokrata Párt képviselői és szenátorai az ülésteremben tartózkodnak, de nem szavaznak, míg az ellenzéki honatyák – az RMDSZ-esek kivételével – a kameráknak is megmutatják, hogy milyen szintű golyót dobnak az urnákba a házszabály szerint amúgy titkos voksoláson. Szinte lehetetlen megjósolni a végeredményt. Percről percre beszámolunk a parlament üléséről.

21:19

Az Egyesült Államokban szedte eddig a legtöbb halálos áldozatot a koronavírus-járvány a világon. A szombati adatok szerint összesen 19 833-an haltak meg az USA-ban, többen, mint az eddig leginkább sújtott Olaszországban, ahol 19 468 halálos áldozatot regisztráltak.

14:49

Nyolccal nőtt, így összesen 265-re nőtt a koronavírus-járvány romániai áldozatainak száma pénteken kora délután. Az újabb haláleseteket a járványügyi hivatalos tájékoztató portálon jelentették be. Az áldozatok életkora 46 és 80 év közötti, öt férfi és három nő van közöttük, és egy pénteki halálesetet leszámítva valamennyien csütörtökön hunytak el. 

08:46

Az Egyesült Államokban meghaladja a tízezret a halottak száma, New Yorkban csúcspontján van a koronavírus-járvány - jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő délután.

Az intézmény adatai szerint az országban 356 942 amerikainál állapították meg a fertőzöttséget az új típusú koronavírussal, és 10 524-re emelkedett az általa okozott betegségben meghaltak száma. 

08:54

Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma vasárnap reggelre több mint 100 ezerrel, 1 202 827-re nőtt a világban.

A Covid-19 betegségben eddig 64 771-en vesztették életüket, a gyógyultak száma 246 886 - olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés továbbra is 181 országban van jelen. 

15:34

Tizennyolcra nőtt csütörtök délutánra a koronavírus halálos áldozatainak a száma Romániában. Egy 76 éves, Kolozs megyei nő halt meg a kolozsvári járványkórházban – közölte a Kommunikációs Stratégiai Csoport.  A beteget március 20-án utalták be a bánfyhunyadi kórházba, két nappal később szállították Kolozsvárra, miután kiderült, hogy fertőzött. Az idős asszony cukorbetegségben és vérkeringési zavarokban is szenvedett.

13:10
Törökországban eddig 4 ember vesztette életét

A török kormány az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében az utóbbi hetekben bezáratta már az iskolákat, a színházakat, a mozikat, a koncerttermeket, a bárokat, a kávézókat, a vidámparkokat, az uszodákat, valamint megtiltotta a tömeges imádkozásokat a mecsetekben, és felfüggesztette a labdarúgó-bajnokságot. Georgia, Irán, Irak, Görögország és Bulgária felé lezárták a török határátkelőhelyeket. Recep Tayyip Erdogan államfő szerdán arra kérte a lakosokat, hogy ha nem muszáj, ne hagyják el otthonaikat, és kerüljék a társadalmi érintkezést, amíg a fertőzésveszély el nem múlik.

A kis-ázsiai országban a kórokozót hivatalosan március 11-én diagnosztizálták először, azóta 359 fertőzöttet regisztráltak, a járványban eddig négy ember vesztette életét. Süleyman Soylu belügyminiszter csütörtöki közlése szerint az országban  9800 embert tartanak karanténban, köztük olyanokat, akik a napokban tértek haza a szaúd-arábiai Mekkában tett zarándoklatukról. (MTI)

 

17:07

Kevés olyan ember van, akinek gondolataiba ne férkőzött volna be a koronavírus okozta járvány. A romániai esetekről is sorra érkeznek a hírek, s mivel a kormány elővigyázatossági szempontokból felfüggesztette az oktatást, a gyerekek is hallanak a vírusról. De hogyan beszéljünk velük anélkül, hogy megrémítenénk őket? Mit mondjunk nekik? Hogyan értessük meg velük, hogy az iskolaszünetben nem mehetnek játszóházba, moziba vagy nagyobb közösségbe? Többek között erről is kérdeztük Vitus-Bulbuk Emese pszichológust, iskolai logopédust, aki gyakorlatias tanácsokkal segít.

Fontos, hogy meghallgassuk őket, teremtsük meg azt a légkört, amiben a gyermekek nyugodtan beszélhetnek a gondolataikról, érzéseikről. Kérdezzünk rá, hogy mit tudnak ők a vírusról, hogy lássuk, milyen információk birtokában vannak – ez lehet a kiindulópont a beszélgetésekhez. 

11:51
Gyergyószentmiklós

Áremelések. Kifogyott a liszt, a puliszka, az olaj, az élesztő, a kékszesz stb. Szülők és gyermekek sétálnak az utcán, sorbaálláskor tolakodnak az emberek, nem tartják be az 1 méter távolságot.

22:34

A koronavírus-járvány terjedésének fékezésére Franciaországban kijárási korlátozások lépnek életbe kedd déltől legalább két hétre, az Európai Unió pedig lezárja a külső határait harminc napra - jelentette be Emmanuel Macron.

A francia elnök hétfő esti televíziós beszédében elmondta: szigorúan a legszükségesebbre szűkíti a franciák mozgását, a szabályszegés büntetést von maga után. Emmanuel Macron azt is bejelentette, hogy elhalasztja az önkormányzati választások vasárnapra tervezett második fordulóját, felfüggeszti a reformokat, beleértve a vitatott nyugdíjreformot is, valamint jelezte, hogy az Európai Unió egy hónapra lezárja a külső határait. (MTI)

16:09

Százkettőre nőtt Romániában a koronavírussal fertőzöttek száma - jelentette be szombat délután a Stratégiai Kommunikációs Csoport

A DSU közleménye szerint mindhárom új eset a pénteken poziítvnak nyilvánított Vergil Chitac liberális szenátor vonalán fertőződött meg.

14:32
Nem hivatalos: átment a bizalmatlansági indítvány

Nem hivatalos eredmény szerint 238 szavazatot kapott az indítvány, ezzel megbukott a kormány.

14:31
Hány szavazat is van?

A Digi 24 szerint 244, a Hotnews szerint 246, a G4media szerint 243 leadott szavazat van.

14:29
Feszültség a szavazatszámláláskor

Feszültség a szavazatszámláláskor, a PSD a fel nem használt golyók megszámlálását is kérte. (Digi24)

14:28
Az RMDSZ a mérleg nyelve

Claudiu Nasui (USR) képviselő szerint 212 látható és 34 titkos voks volt. Szerinte az RMDSZ kezében van a döntés. (Hotnews)

14:20
Tüntetés a parlament előtt

Körülbelül ötven személy tüntet a parlament előtt a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás ideje alatt. A tüntetők Románia és az Európai Unió zászlaját lobogtatják, és két molinót is vittek a parlament elé, „Ragaszkodom a jogállamhoz!”, illetve „Tisztítsák meg a politikától az állam intézményeit!” felirattal. A tüntetők – elmondásuk szerint – a Rezist-mozgalom képviselői, és megpróbáltak bejutni a parlament épületébe is, de nem kaptak rá engedélyt. Azt is hozzátették: azért vonultak utcára, hogy kifejezzék támogatásukat a Dăncilă-kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány mellett. „A kormány már nem képviseli az ország érdekeit. Azt akarjuk, hogy lemondjon, és megtörténjen a felelősségre vonás a korrupciós tettek és tolvajlások miatt, amelyek árnyékot vetettek a román állampolgárok és országunk megítélésére” – mondta az egyik résztvevő. (Agerpres)












EZT OLVASTA MÁR?

X