Új kormány alakul: már kiszivárogtak miniszternevek


-A A+

Várhatóan Ludovic Orbant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét bízza meg az államfő az új kormány megalakításával – írja politikai forrásokra hivatkozva a bukaresti sajtó. Miniszternevek is kiszivárogtak.

Mint ismert, a Dăncilă-kabinet csütörtöki megbuktatása után Klaus Johannis közölte, hogy pénteken már konzultál az elnöki hivatalban a parlamenti pártok vezetőivel az új kormány megalakításáról. Az adevarul.ro értesülései szerint az államfő várhatóan Ludovic Orbannak szánja a miniszterelnöki posztot, annál is inkább, mert korábban a PNL Országos Tanácsa is megszavazta, hogy a pártelnök legyen a kormányfőjelöltjük, ha sikeres lesz a bizalmatlansági indítvány.

A portál szerint a pénzügyminiszteri tisztség várományosa Florin Cîţu liberális szenátor, az oktatási tárcát pedig várhatóan Raluca Turcan képviselő, a PNL első alelnöke irányítja majd. Politikai források szerint az önkormányzatokat finanszírozó fejlesztési minisztérium vezetéséért nagy a versengés, eddig Robert Sighiartăunak, a PNL főtitkárának, illetve Florin Romannak, a párt alelnökének a neve merült fel.

A Mentsétek meg Romániáért Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és az RMDSZ várhatóan támogatja majd, hogy Ludovic Orban alakítson kormányt. A Pro Románia Párt elnöke, Victor Ponta azt nyilatkozta, hogy tárgyalni akar a Szociáldemokrata Párttal (PSD) a közös kormányzásról, míg elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu szerint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) készen áll támogatni egy valóban az ország érdekeit szolgáló, karcsúsított kabinetet, amely "liberális hangvételű" programmal áll elő.








EZT OLVASTA MÁR?

X