Hétfőn szavaz a parlament az Orban-kormány beiktatásáról


-A A+

Közel egy hónappal a Viorica Dăncilă vezette szociáldemokrata párti (PSD) kormány elleni bizalmatlansági indítvány megszavazása után, hétfőn ismét együttes ülést tart a parlament két háza: 14 órától a kormányalakításra felkért Ludovic Orban által javasolt miniszterjelöltekről és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányprogramjáról szavaznak a képviselők és a szenátorok. Az utolsó pillanatig zajlanak az alkudozások.

Ha az Orban-kormány nem kapja meg a törvényhozók többségének szavazatát (minimum 233 voksot), akkor újból kell kezdeni a jelölési folyamatot, addig pedig a PSD-kormány – szűkített jogkörökkel – továbbra is ügyvivő kabinetként marad a hivatalában. Ám elképzelhető, hogy nem is tartanak szavazást, mert a parlament határozatképtelen lesz, ugyanis a szociáldemokraták bejelentették, hogy bojkottálni fogják az ülést.

Eugen Teodorovici ügyvivő pénzügyminiszter ezt úgy magyarázta, hogy „ha az ellenzék meg tudta szerezni a többséget, amikor rombolni kellett, akkor biztosítsa a többséget akkor is, amikor építeni kell”, de elemzők szerint a PSD-nek azért érdeke a hétfői szavazás bojkottálása, hogy meghosszabbítsa a Dăncilă-kormány mandátumát. Ha ugyanis nem sikerül a hét elején félretenni a jelenlegi kormányfőt, aki Klaus Johannis államelnök egyik kihívója a vasárnapi elnökválasztáson, Dăncilának nagyobb esélye lehet bekerülni a második fordulóba, mintha frissen leváltott/megbukott miniszterelnökként kérné a szavazók voksait.

A hétfői bizalmi szavazást megelőzően mindvégig bizakodóan nyilatkozó Ludovic Orban és miniszterjelöltjei számára igencsak rezegni fog a léc: a PNL-nek és a liberálisoknak parlamenti támogatást nyújtó Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR), a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE), a Népi Mozgalom Pártjának (PMP), az RMDSZ-nek és a nem magyar kisebbségek frakciójának együtt ugyanis csak 225 szavazata van a parlamentben.

Ráadásul a bizalmatlansági indítványt megszavazó, de inkább csak a PSD erejét gyengíteni szándékozó Pro Románia elnöke, Victor Ponta is bejelentette a múlt héten, hogy nem vesznek részt a szavazáson, mert „nem azonosulhatnak a jobb oldali PNL értékrendjével”. Ez esetben elképzelhető, hogy nemhogy a kellő szavazatszám nem lesz meg, hanem létszámhiány miatt határozatképtelennek nyilvánítják az ülést.

Vasárnap este az egykori PSD-s miniszterelnök Ponta már úgy nyilatkozott, hogy akkor maradnak távol a szavazástól, ha Orban nem cseréli le azt a három miniszterjelöltet, akik a parlamenti szakbizottságok meghallgatásán negatív véleményezést kaptak: Florin Cîţu pénzügyminiszter-jelöltről, Ion Ştefan fejlesztési és közigazgatási miniszterjelöltről, illetve  Violeta Alexandru munkaügyi miniszterjelöltről van szó. A szakbizottságok döntése nem kötelező érvényű, épp ezért Orban azt mondta, hogy nem javasol másokat a helyükre, Ponta szerint viszont „ezt kívánja a demokrácia”.

A PNL elnöke szerint a kormánya beiktatásához hiányzó nyolc szavazat biztosítása érdekében tárgyalásokat folytatott a független, illetve PSD és pro romániás honatyákkal is, akik közül 11-en támogatásukról biztosították. Viszont mind a PSD, mind a Pro Románia kilátásba helyezte, hogy kizárják azokat a soraikból, akik a pártutasítás ellenére rést vesznek a voksoláson.

Értesülések szerint a Pro Romániából Sorin Cîmpeanu egykori ideiglenes miniszterelnök és tanügyminiszter, valamint Daniel Constantin volt kormányfő-helyettes és agrárminiszter lehet „sztrájktörő”, akikhez mások is csatlakozhatnak a baloldali pártok közül. Ha ez valóban így történik, akár már hétfőn meglesz az új kormány.

Ha a hétfői ülésén a parlamenti határozatképtelen lesz, egy újabb bizalmi szavazást valószínűleg már csak a november 10-i elnökválasztás után fog kiírni a házbizottság szociáldemokrata többsége. 








EZT OLVASTA MÁR?

X