Várhatóan februárban tartják a PSD tisztújító kongresszusát


-A A+

Valószínűleg februárban szervezik meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusát, nyilatkozta szerda hajnalban, a párt Országos Végrehajtó Bizottságának ülését követően Marcel Ciolacu, az alakulat ügyvivő elnöke.

A politikus kifejtette, egy rendes kongresszus megszervezését tartja feladatának, és a PSD döntéshozóinak zöme egyetértett abban, hogy február lesz erre a legalkalmasabb hónap. Azt is elmondta, döntése alapján Paul Stănescu lett a PSD új főtitkára, és a párt ideiglenes vezetői csapatát azok a területi elnökök fogják alkotni, akik jó eredményt tudtak elérni a választásokon, beleértve a második fordulót is.

„Ebben a vezetőségben regionális képviselőknek is lenniük kell. Az országnak nyolc fejlesztési régiója van, minden régióra vonatkozóan javaslatot tettek az egyes régiók elnökei, amelyeket aztán szavazásra bocsátottam: Gabriel Zetea, Moldovan úr, Gliga Vasile, Nistor Laurentuiu, Claudiu Manda, Federovici asszony és Benea úr, Dan Nica, Pavel Marian, Gabriela Firea és Mutu Gabriel” - sorolta.

Ciolacu azt mondta, kollégái javasolták az ügyvivő elnöki tisztségre. Arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte mi teszi alkalmassá a feladatra, Ciolacu azt felelte: valószínűleg képviselőházi elnöki megbízatása is sokat nyomott a latban, de ugyanakkor jó szervezőnek és kiegyensúlyozott embernek, jó csapatjátékosnak tartja magát.








EZT OLVASTA MÁR?

X