Üzenték, nem fogják leállítani a magyar gazdaságfejlesztési programokat Erdélyben
Nem fogják leállítani a magyar állami finanszírozású, a Pro Economica Alapítvány által lebonyolított erdélyi gazdaságélénkítő programok sorozatát. Ezt Kozma Mónika, az alapítvány ügyvezető igazgatója jelentette ki csütörtökön Csíkszépvízen, utalva a budapesti román nagykövet kijelentéseire.
Mint korábban írtuk, Marius Lazurca Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel együtt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar-Román Tagozata megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt hétfőn. Az eseményen a diplomata közölte Románia kormányának álláspontját a gazdaságfejlesztési programról.
"A magyar kormány úgynevezett erdélyi gazdaságfejlesztési programjáról nem folytak előzetes, részletes tárgyalások a román kormánnyal, és nem képezi kétoldalú megállapodás tárgyát, holott az természetes lenne. Ennek megfelelően ismét elmondjuk, hogy Románia nem adta beleegyezését ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtására, ebből következően szorgalmazzuk, hogy a program csakis a román hatóságok közreműködésével valósuljon meg, átláthatóan és diszkriminációmentesen" - jelentette ki a diplomata. A nagykövet hozzátette, Bukarest kéri a romániai jogszabályok, a régiófejlesztésre vonatkozó nemzeti stratégiák és programok, valamint az európai uniós belső piac szabályainak tiszteletben tartását.
Kozma Mónika elmondta, az alapítványhoz számos aggódó üzenet érkezett a nagyköveti kijelentéseket követően, ám szeretne mindenkit megnyugtatni, hogy emiatt a támogatási programok biztosan nem fognak leállni, "tehát nem igazak azok a rémhírek, hogy megszűnnek a jövőben ezek a pályázatok”. A Pro Economica ügyvezető igazgatója kihangsúlyozta: az alapítvány teljes mértékben legálisan, átláthatóan működik, és pusztán azért, mert a magyar állam támogatja, még nem támadható vagy kifogásolható. Kozma Mónika szerint ha a román fél nyitott a párbeszédre, akkor biztosan lehet minden kérdésre választ, és minden problémára megoldást találni megfelelő kommunikáció útján.
Az alapítvány igazgatója emlékeztetett arra, hogy a támogatásoknak köszönhetően több mint ötszáz új munkahely jött létre, ugyanakkor csak a kisberuházások támogatásából 8 millió eurónyi ÁFA kerül be az államkasszába, valamint nem elhanyagolhatóak azon forgalmazók bevételei sem,akik kiszolgálják a gazdákat különböző gépekkel.
Kelemen Hunor is állást foglalt
A csíkszépvízi eseményen jelen volt az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki röviden reagált a román külügyminiszter szavaira. Kelemen Hunor szerint tisztességesen és megfelelően járt el a magyar fél a támogatások nyújtása során, és az egész romániai társadalom a hasznát látja ezeknek a pályázatoknak. Az elnök kijelentette: mindenképpen szükséges a párbeszéd annak érdekében, hogy az esetleges félreértések tisztázódjanak a két ország között. Ebben a két fél külügyminisztériumai már léptek is. Kelemen Hunor ugyanakkor elmondta, hogy az új román miniszterelnököt is tájékoztatta és folytatódni fognak ezek a megbeszélések.
A csütörtöki eseményen több száz csíkszéki gazda írt alá finanszírozási megállapodást a Pro Economica Alapítvánnyal. Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke elmondta: Csíkszéken 915, Hargita megyében pedig 2090 pályázatot tudnak támogatni a program segítségével.
- Budapesti román nagykövet: Bukarest nem adta beleegyezését a Székelyföldi Gazdaságfejlesztő Programhoz
Belföld - Elkezdődött a szerződéskötés a Székelyföldi Gazdaságfejlesztő Program nyertes pályázóival
Gazdaság - Elbírálta a székelyföldi gazdaságfejlesztő program pályázatait a Pro Economica Alapítvány
Gazdaság
- 33123 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33125 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33125 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33126 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33128 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33128 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni