Felkészült fiatalokat küldene a MIÉRT valamennyi önkormányzatba


-A A+

A Magyar Ifjúsági Értekezlet azt szeretné, hogy a fiatalok aránya a helyi önkormányzatokba bekerülő RMDSZ-es jelöltek körében elérje a 15 százalékot az idei helyihatósági választások után – hangzott el a MIÉRT szerdai, kolozsvári sajtótájékoztatóján.

Az ifjúsági ernyőszervezet elnöke, Oltean Csongor elmondta, a 2020-as önkormányzati választások alkalmával azt szeretnének elérni, hogy felzárkóztassák az erdélyi önkormányzatokat az Agenda 2030 - Fenntartható Fejlődés nevű ENSZ kezdeményezéshez. Hosszú távú céljuk, hogy az önkormányzatok innovatívak legyenek, közelebb hozzák a döntéshozást a fiatalok számára.

„Számos olyan prioritást tartalmaz ez a program, amelyek önkormányzati hatáskörbe tartoznak. Ilyen például a minőségi oktatás biztosítása, valamint az alapvető egészség és jólét biztosítása. Mi azon fogunk dolgozni, hogy felkészítsük az önkormányzati jelöltjeinket, hogy a programjukba ezeket a prioritásokat is beillesszék és alkalmazzák, ha mandátumot kapnak – mondta a MIÉRT elnöke.

Bogya Anna önkormányzatokért felelős alelnök kifejtette: 2016-ban 271 fiatal került be az önkormányzatokba, ez körülbelül 11 százalékos arányt jelentett. Ezt szeretnék 2020-ban 15 százalékos arányra emelni. „Az idősebb, tapasztalt önkormányzati képviselők mellett a fiatalok dinamikája egy olyan pluszt hozhat az erdélyi településeknek, amely a közösség javára válhat” – jelentette ki.

Tornai Szilárd, a MIÉRT PR-felelős alelnöke kihangsúlyozta, hogy a választásokat megelőző kampány fiatalos és lendületes lesz, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek az idősek és fiatalok kapcsolatára is. A MIÉRT fontosnak tartja, hogy edukatív jellegű sorozatokkal bemutassák az önkormányzatok működését, és az önkormányzatokban szerepet vállaló személyek munkáját.

Tőtős Áron elnökhelyettes először ismertette a MIÉRT hagyományos programjait, amelyeket ugyanúgy 2020-ban is megszerveznek: Edzőtábor, MIÉRT Akadémia, Erdélyi Politikai Iskola, Szájkaraté, Agrárakadémia, Foci kupa, Gyakornoki program Brüsszelben és Strasbourgban. Idén újdonságnak számít majd a Vitaklub megszervezése, amelynek elsődleges célja, hogy a középiskolások általános ismereteit és közéleti érdeklődését gyarapítsa, valamint a vitakultúrának teret adjon.

Emellett útjára indítják a Diaszpóra-programot is, amely külföldön élő fiatalokat összekötné, ugyanakkor az itthoni munkalehetőségeket is közvetítené számukra, ezzel buzdítva őket a hazatérésre. Továbbá fontosnak tartotta kihangsúlyozni a MIÉRT oktatási kabinet munkásságát is, mivel az elmúlt időszakban az iskolai erőszakról és annak különböző formáiról fogalmaztak meg törvénymódosításokat. Ezt közvitára bocsájtották, február 20-ig lehet véleményezni.








EZT OLVASTA MÁR?

X