Koronavírus: nem fertőzöttek a kormány tagjai


-A A+

Negatív lett Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök koronavírus-tesztje, és nem fertőzöttek a házi karanténban lévő miniszterei sem – közölte péntek este az Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Ludovic Orban péntek délben jelentette be, hogy jómaga, a kormányának tagjai, valamint a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos állandó bizottságának és szenátusi frakciójának tagjai házi karanténba vonulnak, miután a párt egyik szenátorát, aki az elmúlt napokban részt vett a párt politikai döntéshozatalában, koronavírussal fertőzöttnek találták.

A kijelölt (és egyben ügyvivő) kormányfő elmondta: Vergil Chitac szenátor, aki pénteken koronavírus-fertőzöttnek bizonyult, részt vett a kormányválság feloldásával kapcsolatos politikai egyeztetéseken, és fennáll a veszélye, hogy mások is megfertőződtek. A konstancai szenátor február 17. és 19. között vett részt egy brüsszeli NATO-tanácskozáson, vélhetően ott fertőződött meg. Tőle kaphatta el a vírust irodavezetője, aki a családját is megfertőzte. Valamennyiüknek péntek délelőtt lett pozitív a vírustesztje.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

(Nyitókép forrása: gov.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X