Bepanaszolta a diszkriminációellenes tanácsnál Iohannist a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat


-A A+

Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) tett panaszt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat azt követően, hogy múlt csütörtökön Klaus Iohannis államfő közvetve az RMDSZ-t – és mint a jogvédő szolgálat írja, ezáltal az egész romániai magyarságot – is megvádolta az egészségügyi válság kiprovokálásával. 

Mint arról beszámoltunk, az államfő múlt heti sajtónyilatkozata szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) tudatosan egészségügyi krízist okozott az országban, hogy legyen, miért kritizálnia a kormányt, amely – amíg voltak törvényes eszközök a kezében – Iohannis szerint jól kezelte a járványhelyzetet. Felrótta a PSD-nek, hogy húzták az időt a karanténtörvény vitájánál, ami idő alatt – mivel a kormánynak nem volt jogalapja kórházban vagy karanténban tartani fertőzötteket – sokan megbetegedtek.

Emlékeztetett arra is: a szociáldemokratáknak többségük van a parlamentben, néha az RMDSZ-szel együtt, amellyel lepaktált, hogy „lopakodva” átvigyék azt a törvénymódosítását, ami autonómiát adott volna az „úgynevezett székelységnek”, fogalmazott Klaus Iohannis.  

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat sajtóirodája közölte: Klaus Iohannis szerint a PSD és az őt támogató más pártok, köztük az RMDSZ is felelős a Romániában kirobbant egészségügyi járványért, amelyet a kormányzó liberálisok egyáltalán nem tudnak kezelni. „Kijelentései különösen súlyosak, hiszen ismét az autonómiastatútum ügyével példálózott” – írták. 

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács idén májusban ötezer lejes bírságot szabott ki az államelnökre az „Erdély kiárusításával” kapcsolatos nyilatkozata miatt. Klaus Iohannis akkor magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva azzal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy oda akarják adni Erdélyt a magyaroknak, és feltette a kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök a megegyezésért cserébe? Akkor arra reagált, hogy a PSD által elnökölt képviselőházban nem vitatták meg a határidő lejárta előtt a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet így hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánítva kellett továbbküldeni a szenátusnak. Iohannis megfellebbezte a CNCD döntését, és a legfelsőbb bíróság melletti ügyészség szerint nem volt uszító jellegű az államfő nyilatkozata, de gyűlöletbeszédnek minősítette. 

„Sajnálatos, hogy Románia elnöke megkapja a Nagy Károly-díjat miközben van egy bírsága az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól, és egy megállapítás az ügyésztől, hogy valóban gyűlöletbeszédet mondott. A csütörtöki nyilatkozat jól mutatja, hogy nem egyedi esetről volt szó korábban, és azt is, hogy nem volt véletlen a legutóbbi magyarellenes kijelentés sem. Az államfő feladata többek között az lenne, hogy bátorítsa, erősítse az interetnikus békét az országban, és nem egy közösség ellen való uszítás. Rendkívül visszatetsző és teljességgel elfogadhatatlan, hogy az ország elnöke, a jelenleg regnáló kormány alkalmatlanságát a járványügyi helyzet kezelése tekintetében meglehetősen sunyi csúsztatással a magyarokra, az RMDSZ-re, a szerinte „úgynevezett" székelyekre hárítaná” – fogalmazott Benkő Erika a szolgálat igazgatója.  

(Címlapfotó forrása: presidency.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X