Megszólalt a szállításügyi miniszter a vasárnapi balesettel kapcsolatban


-A A+

"Kimondhatatlanul" sajnálja a vasárnapi incidenst, amelynek során balesetbe keveredett az őt szállító gépkocsi - nyilatkozta pénteken Lucian Bode közlekedési miniszter.

A tárcavezető elmondta: az esemény pillanatában pihent, és nem figyelt arra, hogy sofőrje, aki a kormányőrség tagja, hogyan vezet, aki - tette hozzá - korábban kifogástalanul végezte a munkáját. Bode azt mondta: miniszterként több tízezer kilométert tett meg az országban, eddig nem voltak gondok, legtöbbször a minisztérium saját, megkülönböztető jelzés nélküli gépkocsiival jár.

Mint írtuk, az autó, amelyben Lucian Bode tárcavezető utazott, egy, az Argeş megyei Drăganul településen, a 7-es országúton történt balesetben volt érintett vasárnap. A kivizsgálás eddigi eredményei szerint a minisztert szállító Volkswagen Touareg átment a szembejövő sávra, és ütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A balesetben megsérült a gépkocsi vezetője és utasa, mindketten lengyel állampolgárok. Egy motorkerékpáros videofelvételén az látszik, hogy a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel közlekedő hivatalos autó egy előzést tiltó zárócsíkot figyelmen kívül hagyva egy autósort előzött éppen, amikor ütközött a szembejövő autóval, majd egy kerítésnek csapódott.

Gabriela Scutea legfőbb ügyész úgy rendelkezett, hogy a korábban a piteşti-i, majd a bukaresti katonai ügyészség által megkezdett nyomozást a legfőbb ügyészség katonai részlege vegye át, mert a balesetező gépkocsi sofőrje a kormányőrség tagja.

Klaus Iohannis elnök szerint a közlekedési miniszternek nem indokolt lemondania a baleset miatt, mert ez a történet nem hasonlítható össze a Gabriel Oprea esetével (amelyben egy motoros rendőr életét vesztette), hisz Lucian Bode nem használt rendőri felvezetést, hanem utasként ült egy, a kormányőrség által "teljesen törvényesen" rendelkezésére bocsátott gépkocsiban.








EZT OLVASTA MÁR?

X