Iohannis: a GDP 6 százalékába kerül, ha alkalmazzák azt, amit a PSD megszavazott


-A A+

A bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékába kerül, ha alkalmazzák azt, amit a Szociáldemokrata Párt (PSD) megszavazott - mondta szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis.

Az államfő "meglepettnek" és "szomorúnak" mutatkozott amiatt, ahogyan a PSD módosította a költségvetés-kiigazítást, előírva a 40 százalékos nyugdíjemelést. Úgy fogalmazott: "nyilvánvaló, hogy ez a pénz egyszerűen nem létezik". Véleménye szerint a PSD ilyen, "minden fedezet nélküli" kampányígéreteket még 2016-ban, a Dragnea vezetése alatt sem tett.

A képviselőház és a szenátus költségvetési bizottsága módosításokkal fogadta el szerdán a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet. Húsz törvényhozó támogatta szavazatával a javaslatot, egy személy ellenezte azt. A bizottságok által elfogadott egyik legjelentősebb módosító javaslat értelmében hatályon kívül helyezik a nyugdíjak 14 százalékos emelését előíró cikkelyt. Így érvényben marad a nyugdíjtörvény, amely szerint 40 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke.

Florin Roman, a PNL alsóházi frakcióvezetője bejelentette, hogy "a PNL minden olyan projektet megtámad, amelynek nem jelölték meg a finanszírozási forrását". 








EZT OLVASTA MÁR?

X