Iohannis: a jogállamiság betartásától tegyék függővé az uniós támogatások folyósítását


-A A+

Románia üdvözli az Európai Bizottság (EB) szerdán bemutatott jogállamisági jelentését, az ebben jelzett hibák kijavítására törekszik, és helyesli, hogy az európai uniós támogatások folyósítását a jogállamisági alapelvek betartásától tegyék függővé – mutatott rá Klaus Iohannis államfő.

Az elnök szerdai sajtóértekezletén úgy értékelte: ilyen, minden tagállamra kiterjedő elemzésre van szükség a sajtószabadság és jogállamiság érvényesülése tekintetében az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) helyett, amely szerinte „némiképp diszkriminálja" Romániát és Bulgáriát.

A kormány szerdán közvitát indít a Szociáldemokrata Párt (PSD) által „megcsonkított" igazságügyi törvényekről, de ezek kijavítása a decemberben megválasztandó új parlamentre vár – mondta Iohannis. Az elnök felidézte, hogy a PSD által 2017-ben indított igazságügyi reformot ő maga, a román civil társadalom, az akkori parlamenti ellenzék és az európai intézmények is élesen bírálták, és csak együttes erővel sikerült megakadályozniuk az igazságszolgáltatás "leigázását", politikai felügyelet alá kényszerítését.

"Romániának sok adóssága van a CVM, a GRECO (az Európa Tanács korrupcióellenes testülete) és a Velencei Bizottság ajánlásainak életbe ültetése terén, de ehhez egy felelős törvényhozásra lesz szükség, mert a parlament jelenlegi +kártékony többsége+ bebizonyította, hogy bármilyen kezdeményezést tönkre tud tenni, vagy el tud téríteni céljától" - mondta Iohannis.

Mint írtuk, az igazságügyi minisztérium honlapján szerdán közzétett, jövő év március 31-ig közvitán lévő törvénytervezetek egyebek mellett az ügyészek függetlenségének, a vádhatósági vezetők átlátható kiválasztásának, a politikai befolyás csökkentésének kérdését próbálják rendezni.

Az EB jogállamisági jelentéséről Iohannis azt mondta: "nagyon hasznos" egy ilyen dokumentum, mert rávilágíthat a hiányosságokra és a jó megoldásokra is. Hozzátette: ő maga, a bukaresti kormány és a "demokratikus pártok" is azon vannak, hogy maradéktalanul érvényesítsék a jogállamiság elveit, olyannyira, hogy Románia követendő példává váljék mások számára is.

Iohannis szerint elemezni, tanulmányozni szükséges, és "végső soron szavazni" kell arról, miként érvényesül a jogállamiság a tagállamokban, és ettől kell függővé tenni az európai támogatások folyósítását.








EZT OLVASTA MÁR?

X