Véglegesítette jelöltlistáit az RMDSZ, az EMSZ két befutó helyet kap


-A A+

Pénteki ülésén a Szövetségi Állandó Tanács véglegesítette az RMDSZ parlamenti jelöltlistáját. E szerint az EMSZ-nek átengednek két befutó helyet, a szórvány képviselője továbbra is Benedek Zakariás lesz, a MIÉRT jelöltjének pedig egy „billegő” helyet ajánlottak fel Bihar megyében. A döntéseket Kelemen Hunor ismertette az SZÁT ülése utáni sajtótájékoztatóján.

Az ország összes megyéjében indít képviselői és szenátori jelöltlistát az RMDSZ a december 6-ra tervezett parlamenti választásokon – közölte pénteken Kelemen Hunor szövetségi elnök a Szövetségi Állandó Tanács Kolozsváron tartott ülése után. A politikus tájékoztatása szerint az RMDSZ 34 megyében indít teljes listát, 8-ban nem, a beföldi jelöltjeinek száma 566, és öt jelöltjük indul a külföldi szavazókörzetekben. A Kárpártokon túli régiókban a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Nőszervezet javaslatára állítottak jelölteket azokban a megyékben, ahol nincs RMDSZ-szervezet.

Kelemen Hunor elmondta, a szórvány megyékkel való konzultációt követően a SZÁT azt a döntést hozta, hogy a szórványnak alapszabályzatilag járó képviselői mandátumot továbbra is Benedek Zakariás kapja meg. Az RMDSZ jelenlegi képviselőházi frakcióvezetője a Kovászna megyei lista harmadik, befutó helyére kerül (ahová eredetileg Gál Miklóst rangsorolták a háromszékiek – szerk. megj.).

A szövetségi elnök emlékeztetett, hogy az RMDSZ 2012-ben és 2016-ban is parlamenti képviseletet biztosított a szórványban élő magyar közösségeknek. „Ezt szolidaritásból, egymás iránti felelősségből tesszük. Az ezekben a megyékben leadott szavazatok a választásokon valahol mandátummá konvertálódnak. Ezek nélkül nem is lehetne az arányos képviseletünket biztosítani a parlamentben” – magyarázta a politikus.

Két mandátum az EMSZ-nek

Kelemen Hunor közlése szerint a SZÁT végül elfogadta az Erdélyi Magyar Szövetségnek azt a kérését, hogy a parlamenti választási együttműködés keretében kapjanak két befutó helyet az RMDSZ jelöltlistáin. Emlékeztetett, hogy a 2009-es és a 2014-es az európai parlamenti választásokon és 2016-ban a parlamenti választásokon is sikerült a megállapodni az RMDSZ-en kívüli magyar politikai erőkkel. Kelemen Hunor ez úton külön köszönetet mondott Biró Zsolt volt pártelnöknek a Magyar Polgári Párttal kötött 2016-os megállapodásért. „A közösség iránti felelősség az, ami bennünket ebben a kérdésben mozgat” – jelentette ki.  

A szövetségi elnök elmondta, annak ellenére döntöttek a két befutó hely felajánlása mellett, hogy az RMDSZ-nek több polgármestere van most, mint volt 2016-ban, és az EMSZ gyengébben szerepelt az idei helyhatósági választásokon mint a szövetséget alkotó két kispárt együttesen négy évvel ezelőtt. „Most az a cél, hogy a parlamentben tudjunk erős képviseletet biztosítani, most ennek kell mindent alárendelni. Nagyvonalúak kellett hogy legyünk mi, akik az erdélyi magyarok szavazatainak a 92 százalékát birtokoljuk” – részletezte a döntés mellett szóló érveket a politikus.

Az RMDSZ Kulcsár Terza Józsefnek és Zakariás Zoltánnak biztosít parlamenti mandátumot. Előbbi jelenleg is képviselő, és az MPP-vel 2016-ban kötött megállapodással került be a törvényhozásba, az RMDSZ Kovászna megyei jelöltlistáján. Idén a Maros megyei képviselői jelöltlista harmadik helyére kerül (ahová eredetileg Birtalan Istvánt rangsorolták – szerk. megj.). Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Önkormányzati Tanácsának elnöke a Hargita megyei jelöltlista ötödik helyét kapja meg (ahová eredetileg Sebestyén Csabát rangsorolták – szerk. megj.)

Kelemen elmondta, annak ellenére, hogy az RMDSZ alapszabálya nem teszi kötelezővé az ifjúsági szervezetek parlamenti képviseletet, a SZÁT döntése értelmében felajánlották a Bihar megyei képviselőjelölti lista harmadik, „billegő” helyét a Oltean Csongornak, a MIÉRT elnökének. Megjegyezte, ez a harmadik hely „jó munkával, jó mozgósítással” parlamenti mandátummá váltható. A SZÁT ugyanakkor arról is döntött, hogy a Máramaros megyei képviselői lista első helyére a nagybányai területi szervezet jelöltje, Apjok Norbert kerüljön.

Nemet mondtak Gálfiéknak

Újságírói kérdésre Kelemen Hunor megemlítette: tárgyalt a Szabad Emberek Pártjának (POL) színeiben újabb székelyudvarhelyi polgármesteri címet nyert Gálfi Árpáddal is, de a POL-lal nem tudnak szövetkezni, Gálfi Árpáddal mint személlyel pedig nem egyezhetnek meg. Ígéretet tett azonban arra, hogy Székelyudvarhelyt és az udvarhelyi embereket támogatják majd, amikor erre szükség lesz.

További újságírói kérdésére, miszerint az RMDSZ vagy az EMSZ jelölte-e ki az ellenzéki jelölteket, Kelemen Hunor elmondta: Mezei Jánossal, az EMSZ társelnökével egyeztettek telefonon a SZÁT-ülés szünetében, tőle kapták a javaslatot. Azt is megemlítette: hogy szintén Mezeivel készülnek aláírni jövő héten egy együttműködési megállapodást. "Azt a hírt kaptuk, hogy Mezei János lesz a fúzió után az EMSZ elnöke. Ha ez így van, akkor ő társelnökként, amennyiben megbízzák őt ezzel, nyugodtan aláírhat egy megállapodást" - fogalmazott az elnök.

Kelemen Hunor a Maszol kérdésre pontosította: csütörtökön úgy álltak fel a tárgyalóasztaltól az EMSZ képviselőivel, hogy az ellenzéki szövetség két helyet kér, és ha nem lesz meg a két hely, akkor nem lesz megállapodás. Hozzátette: az egyezség elveiben már rég megegyeztek, a szöveg tartalmát kell még véglegesíteni.








EZT OLVASTA MÁR?

X