Orban szerint „megvédik” az elnöki intézményt, nem keverik bele a kampányba Iohannist
Az államelnöki intézménnyel szembeni támadások és tiszteletlen nyelvezet árt az országnak, és egyik politikai párt kampányát sem segíti – fogalmazott szerdán Ludovic Orban miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
„Az államfő a nemzeti egység és stabilitás biztosítéka. Iohannis elnök mentette meg Románia imázsát a világban egy olyan időszakban, amikor mások mindent megtettek azért, hogy a civilizált világ perifériájára sodorják az országot" – írta Orban egy Facebook-bejegyzésben.
A PNL enöke hozzátette, hogy az államfőnek sikerült kiharcolnia egy minden eddiginél jelentősebb összegű, 80 milliárd euró értékű európai finanszírozást, amelyet az ország fejlesztésére fognak fordítani. „Az elkövetkezőkben is védeni fogjuk az elnöki intézményt, és nem fogjuk bevonni Klaus Iohannist a politikai vitákba. Az államelnöki intézménnyel szembeni támadások és tiszteletlen nyelvezet árt az országnak, és egyik politikai párt kampányát sem segíti" – fogalmazott.
Orban hangsúlyozta, Iohannis két ízben is megnyerte az államfőválasztást, és benne bíznak meg a leginkább a román állampolgárok. „Csak az elnök és a kormány közötti partneri viszony garantálhatja, hogy a következő négy évben a normalitás és a fejlődés útján fog járni Románia" – zárta bejegyzését a kormányfő.
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34932 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni