Olteán Csongor: olyan intézkedéseket kell meghozni, amelyek itthon maradásra ösztönzik a fiatalokat
Az RMDSZ járványkezelési és gazdaságélénkítő programjának fiatalokat érintő javaslatait ismertette Olteán Csongor Bihar megyei parlamenti képviselőjelölt csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján.
A jelölt kiemelte, hogy kampánya nemcsak az online térre szorítkozik, hanem személyes találkozásokra is épül. Fő célja elérni, hogy megérje fiatalként itthon maradni, családot alapítani és jövőt tervezni. „Az RMDSZ járványkezelési és gazdaságélénkítő programot dolgozott ki, amely nagymértékben szól a fiatalok problémáiról is” – mondta.
„A világjárvány és annak hatásai mindannyiunkat érintenek Romániában, időseket, fiatalokat, gyerekeket egyaránt. Az RMDSZ járványkezelési és gazdaságélénkítő programot dolgozott ki, amelyekkel az itthon dolgozó fiatalokat is segíti. Ösztönözzük a munkavállalókat arra, hogy munkahelyüket elveszítő személyeket alkalmazzanak, fiatalokat és időseket egyaránt. Kapjanak támogatást azok a vállalkozók, akik 29 év alatti és 50 év fölötti személyeket alkalmaznak, akik elvesztették állásukat” – ismertette a főbb pontokat.
Olteán szerint támogatni kell azokat a fiatalokat, akiknek a vállalkozásuk kritikus helyzetbe került a járvány miatt, ugyanakkor a fenntarthatóság jegyében újra kell nyitni a termelői piacokat. „Közösségünk és az erdélyi fiatalok biztonságát csak akkor tudjuk megteremteni, ha ott vagyunk, ahol a döntéseket hozzák. Ezért fontos, hogy december 6-án ott legyünk minél többen, és megmutassuk, hogy a fiataloknak igenis számít az, hogy erős képviseletük legyen a román parlamentben” – mondta el a sajtótájékoztatón a képviselőjelölt.
Oltean Csongor összefoglalta a kampányútja során szerzett személyes tapasztalatokat, ahol sikerült elmagyarázni, hogy a választás időpontját nem az RMDSZ tűzte ki, és nem is ért vele egyet. De ettől függetlenül ott kell lenni a döntéshozásban azért, hogy ne más döntsön a magyar emberek jövőjéről.
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni