Növelnék az önkormányzatok versenyképességét Bihar megyében
A Bihar megyei polgármesteri hivatalok teljesítményén is javítana a megyei önkormányzat, ezért különféle mutatókat dolgoztak ki számukra, hangzott el csütörtökön Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök és Călin Gal alelnök sajtótájékoztatóján.
Hatékonyabbá tennék a Bihar megyei önkormányzatok munkáját, mondta csütörtökön Ilie Bolojan tanácselnök, aki úgy vélekedett: a jövőben nem politikai kritériumok szerint, hanem objektív alapokra helyzetbe támogatná a megyei önkormányzat a helyi önkormányzatokat. A Bihar megyei Közpénzügyi Igazgatóság adatai alapján felmérték az egyes önkormányzatokat, mondta a tanácselnök, aki sem pozitív, sem negatív példaként nem nevesített egyetlen települést sem, mondván, nem a viszálykeltés a cél, hanem a teljesítmény növelése és a megye arculatának megváltoztatása.
Így az általuk összeállított 12 pontos listán olyan tételek is szerepelnek, mint például folyópartok és folyók medrének rendben tartása, az utak mentén a szántóföldek megművelése, vagy útszélek rendben tartása, például a gaz évi háromszori kaszálásával. A hulladékgyűjtési rendszer sem működőképes még, ezért büntetőilleték bevezetését javasolják azokon a településeken, ahol a szolgáltató közvetlenül a lakosokkal köt szemétszállítási szerződést, az illeték hatékony begyűjtését pedig azokban a helységekben, ahol a szolgáltató a polgármesteri hivatallal szerződik.
A legfontosabbak azonban az anyagi kritériumok, például hogy mekkorák az önkormányzatok szolgáltatásainak árai a lakosoknak, hogyan aránylik a saját bevétel a személyzeti költségekhez, mekkora az egy főre jutó jövedelemadóból származó bevétel, illetve hogy milyen arányban sikerül behajtani a helyi adókat és illetékeket.
Nagyváradon például 2017-ben 70, 2018-ban 77 százalékos volt az adóbevétel, miközben vannak helyi önkormányzatok, amelyeknél ez a szint 30, 40 vagy 50 százalék, ami azt jelzi: valami nem jól működik, mondta az elöljáró. Itt első körben a legalább 80 százalékos adóbehajtás elérését javasolják, s például ezzel arányosan kaphat majd pénzt az adott önkormányzat a megyei tanácstól.
Nem csak a saját források hatékonyabb behajtását sürgeti azonban a megyei önkormányzat, az európai uniós és kormányalapok lehívását is ösztönzik, illetve hasznosnak tartják, ha több település is társul egy-egy projekt véghezvitele érdekében.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni