A sepsiszentgyörgyiek védelmükbe veszik zászlajukat


-A A+

A sepsiszentgyörgyiek vegyék védelmükbe a település zászlaját, és lépjenek be abba a perbe, amit az önkormányzat folytat a prefektúra ellen, kéri az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete. Tóth Birtan Csaba ügyvezető elnök lapunknak elmondta: jövő héten a város több pontján standokat állítanak, és arra kérik a polgárokat, írják alá azokat az íveket, amely által részévé válnak a pernek, és ezáltal védelmükbe veszik a város szimbólumát.

„Mutassuk meg, hogy egy összetartó és erős közösség vagyunk, akitől nem lehet elvenni a szimbólumhasználat alapvető jogát” – mondta Tóth Birtan Csaba. Szerinte ezt a zászlót már megszokták a polgárok, magukénak érzik, ezért kérik csatlakozásukat a perhez. Ezzel egyrészt erősítenék a városi szolidaritást, másrészt gyakorlati haszna van, mert ha a brassói táblabíróság érvényteleníti a sepsiszentgyörgyi zászlót, az önkormányzatok nem vihetik tovább a pert a Strasbourgi Emberjogi Bíróságra, de civil szervezetek és magánemberek ezt megtehetik.

„Természetesen a perbe beszálló polgároknak vagy civil szervezeteknek nem kell megjelenniük a tárgyaláson, viszont az más dimenziót ad az ügynek, hogy nem csak az önkormányzat hanem több ezer sepsiszentgyörgyi is részese a pernek” – véli az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: az önkormányzat felkérésére már több civil szervezet is jelezte, hogy beszáll a perbe.

Mint arról beszámoltunk, Kovászna megye zászlóját már érvénytelennek nyilvánította a brassói táblabíróság. Ez előrevetíti Sepsiszentgyörgy zászlójának a sorsát is az, mert a város szimbólumáról ugyanez a bíróság dönt.

„A betiltott megyezászló a miénk. Büszkék vagyunk rá. Kitűztük intézményeinkre, jelen van 63 háromszéki település templomában. Nem engedhetjük azt, hogy egy tollvonással elvegyék tőlünk, hogy letépjék a homlokzatról, hogy kiűzzék a templomokból. Ezért felhívást intézünk minden sepsiszentgyörgyi polgárhoz, hogy a jövő héttől a város különféle pontjain elhelyezett standoknál, valamint az RMDSZ Martinovics utcai székházában írják alá azt az ívet, ami által a per részévé válnak” – mondta Tóth Birtan Csaba. 








EZT OLVASTA MÁR?

X