Ponta: teljesültek a jogi feltételek Tőkés kitüntetésének visszavonásához


-A A+

Teljesültek a jogi feltételek ahhoz, hogy Traian Băsescu államfő visszavonja Tőkés László európai parlamenti képviselőtől azt a magas rangú román állami kitüntetést, amit az EP-képviselő az 1989-es romániai forradalomkor szerzett érdemeiért kapott 2009-ben – jelentette ki pénteken Victor Ponta miniszterelnök.

A kormányfő bejelentette, hogy az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a vele szorosan együttműködő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) több vezető politikusa – akik birtokosai ugyanennek az állami kitüntetésnek – csatlakoztak Corina Crețu EP-képviselő csütörtöki felhívásához, aki szintén a kitüntetés birtokosaként az elismerés visszavonását kérte az elnöki hivataltól.

Korábban Băsescu arra hivatkozva tagadta meg Ponta hasonló kérését, hogy a kormányfő nem kapta meg ezt az elismerést, ezért nem kérheti Tőkés kitüntetésének visszavonását.

A kormányfő az elnöki hivatalhoz intézett múlt pénteki átiratában kifejtette, hogy Tőkés László a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen olyan kijelentéseket tett, amelyek megkérdőjelezik Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét. Tőkés azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

A román érdemrendek héttagú becsületbírósága hivatott megvitatni a kérés jogosságát, majd e testület javaslata alapján bocsáthat ki rendeletet az államfő az érdemrend visszavonásáról.








EZT OLVASTA MÁR?

X