Meghosszabbították a Verespatak-bizottság mandátumát


-A A+

November 10-ig meghosszabbította kedden a parlament a verespataki aranybánya-beruházást vizsgáló parlamenti különbizottság mandátumát.

A döntést a törvényhozás két házának együttes ülése hozta meg nagy többséggel, mindössze 17 ellenszavazatot számoltak.

A beruházás továbbra is megosztja a szociálliberális kormánykoalíciót, amelynek szociáldemokrata része támogatja, a liberálisok viszont ellenzik a kormány által a parlament elé terjesztett, úgynevezett Verespatak jogszabály-tervezetet. A liberálisok egy új, általános bányatörvény elfogadását szorgalmazzák, amely nem csak a verespataki beruházásról szól.

Crin Antonescu hétfőn úgy nyilatkozott: miután a testület elkészítette a kormány tervezetét véleményező jelentését vélhetően egy újabb testületet állítanak fel azzal a céllal, hogy összeállítsanak egy a nyersanyag-kitermeléseket szabályozó törvénytervezetet.

Korodi Attila, a Verespatak-bizottság egyik RMDSZ-es tagja korábban azt nyilatkozta: a testület szociáldemokrata javaslatra több lényegi változatást eszközölt a tervezeten, amely így az már sem címében, sem tartalmában nem utal a verespataki bányaprojektre, hanem a romániai aranybányákat érintő általános előírásokat tartalmaz.








EZT OLVASTA MÁR?

X