Mikó-per: Markó Attila ügyvédje nem optimista


-A A+

„Nem vagyok optimista” – jelentette ki a Mikó-per szerdára ígért jogerős ítélethirdetése előtt a maszol.ro-nak az egyik vádlott, Markó Attila ügyvédje. Eugen Iordăchescut a per hétfői tárgyalásáról, az RMDSZ-es képviselő elleni másik bűnvádi eljárásról, és a várható döntésről kérdeztük.

Az ügyvéd elmondta, többszöri halasztás után a ploiești-i táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek. A védelem írásban is benyújtott álláspontját a vádakkal, kapcsolatban, a bírák ez is tanulmányozzák, ezért hirdetnek csak szerdán ítéletet – magyarázta. A tárgyalás végén a védelem a vádlottak felmentését, az ügyészség a védelem fellebbezésének elutasítását kérte a bíráktól.

A védelem fő érve az Iordăchescu szerint, hogy a restitúciós bizottságnak (amelynek tagja volt a három vádlott) nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepe volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásában. „Ettől függetlenül bizonyítani tudjuk, hogy a restitúció jogszerű volt” – tette hozzá.

Mint ismert, Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés gyanújával, és kérni fogja a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.

Arra a kérdésünkre, miszerint ez az ügy hozzájárulhat-e ahhoz, hogy a bírák szubjektíven hozzanak ítéletet a Mikó-perben, Iordăchescu kijelentette: a bírák bizonyára a sajtó révén maguk is értesültek erről a bűnvádi eljárásról, ám „normális esetben” döntésüket ez nem kellene hogy befolyásolja.

 „Ideális esetben egy másik ügyet nem vehetnek figyelembe a bírák az ítélet meghozatalakor. Annál is inkább, mert ez egyelőre csak sajtóhír. Az ügyészség tudtommal még nem kérte Markó Attila letartóztatásának jóváhagyását a parlamenttől” – mondta az ügyvédét. Hozzátette, szerinte „még az ügyészek számára sem világos”, hogy mivel gyanúsítják ebben az eljárásban a képviselőt.

A Mikó-per várható ítéletével kapcsolatban Eugen Iordăchescu – megfogalmazása szerint – nem optimista. „Nagyon sokan mondják, hogy normális körülmények között egyetlen ítélet lehetséges: a felmentés. Ám természetellenességek országában élünk, így kellemetlen meglepetésekben is lehet részünk” – jelentette ki Markó Attila ügyvédje.

Első fokon börtönre ítélték Markó Attilát

Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzăui bíróság Markó Attilát, akit időközben az RMDSZ parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben - saját illetékességét elhárítva - megállapította: az ügyben a ploiești-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet. 

Megszólalt Marosán Tamás

Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a "népet", azaz az államot illeti.

Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális - tette hozzá. "Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" - érvelt Marosán Tamás.

A Marosán elleni vádak egyébként az új Btk. szerint elévültek, így a volt jogtanácsost várhatóan szerdán felmentik. A védelem korábban többször is kérte a ploiești-i táblabíróságot, hogy állípítsa meg a vádak elévülését, de ez mindeddig nem történt meg. Markó Attila ügyvédje kérdésünkre elmondta, a szerdai ítélethirdetés "ezt a kérdést is tisztázza".

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X