Șova-ügy: Johannis az alkotmánybírósághoz fordult


-A A+

Klaus Johannis államfő szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a parlament és az igazságszolgáltatás között amiatt, hogy a szenátus házszabályát elmulasztották hozzáigazítani egy korábbi alkotmánybírósági döntéshez.

Az államfő ezért csütörtökön keresettel fordult a taláros testülethez, amelyben a konfliktus megállapítását kérte. Johannis azt kifogásolja, hogy míg a képviselőházban egyszerű többséggel is lehet dönteni egy képviselő őrizetbe vételéről - ahogyan azt egy korábbi alkotmánybírósági döntés kimondta -, addig a szenátusban csak minősített többséggel lehet határozni.

Kövesi megelőzte Johannist. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője néhány órával korábban, ugyanebben az ügyben a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) intézett levelet, amelyben arra kérte a testületet, hogy forduljon az alkotmánybírósághoz ebben a kérdésben. Laura Codruța Kövesi szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy Dan Șova volt miniszter azért maradhatott szabadlábon, mert a szenátus nem igazította a házszabályát korábbi alkotmánybírósági döntéshez. Ezt a mulasztást a maszol.ro-nak László Attila RMDSZ-es szenátor is elismerte.

Mint ismert, a szenátus szerdán elutasította az ügyészségnek a szociáldemokrata Dan Șova szenátor előzetes letartóztatására vonatkozó kérelmét, ami tiltakozást váltott ki. A letartóztatáshoz való hozzájárulást támogató szavazatok ugyan többségben voltak, de nem volt meg a minősített többség.

 Az ügyben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége jelezte: elvárják, hogy a parlament ne akadályozza az igazságszolgáltatást. A legfelső bírói tanács pedig csütörtökön azt kérte a parlamenttől, tartsa tiszteletben a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.








EZT OLVASTA MÁR?

X