Șova-ügy: Tăriceanu védelmébe veszi a szenátorok döntését


-A A+

Elutasította vasárnapi állásfoglalásában Călin Popescu Tăriceanu házelnök a szenátust ért bírálatokat a Dan Șova előzetes letartóztatása ügyében történtek miatt.

Mint ismert, a felsőház nem járult hozzá a volt miniszter vizsgálati fogságba helyezéséhez, mert a házszabály szerint nem gyűlt össze a jóváhagyáshoz szükséges számú szavazat. Klaus Johannis államfő alkotmánybírósághoz fordult, mert a szenátus egy alkotmányellenes házszabály-cikkely szerint járt el, a Legfelső Bírói Tanács pedig az igazságszolgáltatás akadályoztatásával vádolta meg a törvényhozókat.

Közleményében Călin Popescu Tăriceanu emlékeztetett arra, hogy a szenátus nem a Dan Șova elleni bűnvádi eljárást, hanem a politikus letartóztatását akadályozta meg. Így szerinte nincs semmi akadálya annak, hogy az ügyészség folytassa a vizsgálódást a szociáldemokrata szenátor ellen. (Az ügyészek többek között azért tartóztatnák le Șovát, mert szerintük el akarja tűntetni korrupciós bűncselekményének nyomait; emellett az ügyészség csak kéri a letartóztatást, a kényszerítő intézkedésről bíróság dönt, ha megalapozottnak ítéli meg  – szerk. megj.).

Tăriceanu szerint nincs alkotmányos természetű konfliktus az ügyészség és a szenátus között. A felsőház ugyanis egy olyan jogszabályok (a honatyák jogállásáról szóló törvény és a házszabály 172. cikkelye) szerint járt el, amelyeket a mai napig nem nyilvánított alkotmányellenesnek az alkotmánybíróság. (Az alkotmánybíróság 2008-ban megállapította: a volt miniszterek előzetes letartóztatásának jóváhagyásáról egyszerű többséggel döntenek a szenátorok. A házelnök hallgat arról, hogy a szenátus elmulasztotta a házszabályát az alkotmánybírósági határozathoz igazítani – szerk. megj.).

Állásfoglalásában Tăriceanu a parlamenti demokráciára nézve veszélyes precedensnek nevezi, hogy az állami hatóságok (jelen esetben az ügyészség) kétségbe vonják a szenátus jogköreit egy honatya letartóztatása ügyében. Ugyanakkor tévedésnek tartja, hogy az ügyészséget sokan összetévesztik az igazságszolgáltatással.








EZT OLVASTA MÁR?

X