Ponta reméli, hogy „egyes dolgokról még lehet tárgyalni” az Európai Tanácsban


-A A+

Az Európai Unió állam- és kormányfői szerdai rendkívüli ülésükön még felülbírálhatják a belügyminiszterek keddi döntését a menekültek kötelező kvóták alapján megvalósítandó elosztásáról - állította Victor Ponta kormányfő kedden.

Románia - Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt - a kötelező kvóták ellen szavazott a belügyminiszterek keddi tanácskozásán, de a többi uniós tagállam támogatásával (Finnország tartózkodása mellett) összejött a döntéshez szükséges minősített többség.

Ponta egy kedd esti televízióműsorban azzal hárította el az állásfoglalást a Romániára nézve is kötelező érvényű döntést illetően, hogy az még változhat. Kifejezte reményét, hogy szerdán "egyes dolgokról még lehet tárgyalni" az Európai Tanácsban, mert a "legfontosabb döntéseket" ott hozzák.

A bukaresti média arról számolt be, hogy a keddi döntés alapján Olaszországból és Görögországból szétosztandó 66 ezer menekült közül Romániának 2475-öt kell befogadnia, vagyis a korábbi - 40 ezer menekült szétosztását célzó - szeptember 14-én kiszabott kvótával együtt Bukarestnek 4.837 menedékkérőről kell gondoskodnia.

A műsorvezető kérdésére, hogy van-e Romániának pénze a tervezettnél több menekült befogadására, Ponta kifejtette, hogy ez nem pénzkérdés, hanem logisztikai és beilleszkedési probléma. "Nem azért fogadjuk ezeket az embereket, hogy bezárjuk őket valahova: meg kell próbálnunk normális életet biztosítani számukra, amíg visszatérhetnek a hazájukba, de ebben nincs olyan tapasztalatunk, mint Amerikának vagy Franciaországnak" - magyarázta aggályait a román kormányfő.

A Legfelső Védelmi Tanács múlt heti ülése után Klaus Johannis államfő megerősítette, hogy Románia a kötelező befogadási kvóták ellen fog szavazni az uniós belügyminiszterek tanácskozásán, de figyelmeztette honfitársait, hogy a kvótarendszer ellenzői kisebbségben maradhatnak. Johannis múlt heti nyilatkozatával már megelőlegezte: az Európai Unió arra kötelezheti Romániát, hogy az általa felajánlott 1785-ös keretnél nagyobb számban fogadjon be menekülteket. Ebben az esetben Bukarest uniós alapok felhasználásával tervezi a helyek számának bővítését a meglévő menekültbefogadó-központokban, vagy "szélsőséges esetben" akár újabbakat is építhet - jelezte múlt héten az államfő.








EZT OLVASTA MÁR?

X