Borboly Csaba „lázított” az EU Táborban


-A A+

„A fiatalok kérjék számon a politikusokat, többek között engem is, illetve ellenőrizzék, hogy dolgozunk-e legalább napi nyolc órát értelmes módon, amiről minden választópolgár tud és fontosnak is tartja! – buzdította beszélgetőtársait Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Zeteváralján zajló idei EU Táborban szombaton, az ifjúság foglalkoztatottságának témáját boncolgatva.

Az érettségi eredményekre vonatkozó kérdésre reagálva azt mondta, sok politikus van tisztségben helyi, megyei és országos szinten, köztük sok RMDSZ-es, és fel kell tenni a kérdést, vajon mindent megtesznek-e azért, hogy ne legyenek évről évre lesújtó kisérettségi és érettségi eredmények, vagy csak kétévente közbeszéd tárgyává válik ez a probléma, majd mindenki elfelejti. Borboly Csaba szerint a fiatalok gondjaira irányuló figyelmet az önkormányzatok ifjúsági referensi állás létrehozásával növelhetnék, ami „mindössze egy aláíráson múlik”, azaz a választott, akár RMDSZ-es helyi vezető döntésén. Az is az adott önkormányzati vezetői tisztségben lévő politikus akaratától függ, hogy az állások meghirdetésekor csak tapasztalattal, pár évnyi szolgálati idővel rendelkező személyeket keres, vagy esélyt ad a kezdőknek is. Hargita Megye Tanácsa folyamatosan hirdet meg állásokat, és a pályakezdő fiatalokat is várja, ráadásul a tapasztalatszerzés lehetőségét biztosítja a gyakornoki programjával – mutatott rá a megyeelnök.

A Kelemen Szilárd Péter MIÉRT-elnökségi tag – az önkormányzati kabinet vezetője – által moderált beszélgetésen Borboly Csaba több ötletet, javaslatot ismertetett, amelyek gyakorlatba ültetésében Hargita Megye Tanácsa kész együttműködni az ifjúsági szervezetekkel. A megyeelnök szerint nem igaz, hogy helyi és megyei szinten nem lehet többet tenni, számos jó intézkedést lehet hozni, több programot el lehet indítani, néhányat bemutatott a megyei tanács kezdeményezéseiből, amelyeket „a prefektusi hivatal sem támadott meg”. Elmondta, hogy minden ifjúságot érintő intézkedéshez az ifjúsági szervezetek kényszerítő ereje, összefogása, munkássága szükséges, csak ebben az esetben van értelmük az ez irányú döntéseknek. (A javaslatokat tartalmazó dokumentum elérhető a megyeelnök Facebook-oldalán)

A leghangsúlyosabban a fiatalok hazatelepedésével szeretnének foglalkozni, illetve az itthon maradásban vállalni munkát, mondta. Kitért a pályaorientáció kérdésére, valamint arra a problémára, hogy bár vannak jó kezdő fizetésű állások itthon, akár nettó kétezer lejes bérrel és pár év kitartás esetén előrelépési lehetőséggel, a fiatalok mégis elmennek külföldre, ahol sokszor olyan munkát végeznek, amelyben nincs előléptetés, nem tudnak fejlődni. Ezzel a témával is többet kell foglalkozni, jelentette ki.

A beszélgetésen részt vevők a megyei tanács ifjúsági pályázatai iránt érdeklődtek leginkább. A kérdésekre válaszolva Borboly Csaba elmondta, hogy jobban oda kell figyelni a dokumentáció összeállításánál, mert rengeteg hibás pályázat érkezett be az ifjúsági szervezetektől, illetve világosabb célok megfogalmazására ösztökélte a fiatal pályázókat, mert például mobiltelefon-dobáló verseny támogatásának nem látja értelmét (egyik évben ennek támogatására pályáztak). Kifejtette, hogy szívesen növelik a pályázati keretösszeget, de minden támogatásnak csak akkor van értelme, ha a szervezetek megharcolnak érte, ha a pályázatokon látszanak a fiatal vezetők „izzadságcseppjei”, és a Hargita Megye Tanácsa által elfogadott ifjúsági stratégia mentén, annak célzott intézkedéseként terjesztik elő támogatási kérelmüket. Csak a tudatos pályáztatásnak van értelme, hangsúlyozta a megyeelnök, amely garantáltan a fiatalok személyiségének fejlődését, a közösségért való felelősségvállalást és a szóban forgó korosztály érdekérvényesítését szolgálja. Elmondta, hogy szükségesnek tartja a megyében nagyobb táborok, fesztiválok szervezésének a kiemelt támogatását, de csak abban az esetben, ha az jól átgondolt koncepción alapszik.

A jelenlévők kérdésére, hogy támogatja-e a MIÉRT jelöltjeit, ha szenátori vagy képviselői listán indulnak az őszi parlamenti választásokon, Borboly Csaba mint volt MIÉRT-vezető elmondta, nem hisz abban, hogy valakit csupán azért, mert fiatal, vagy egy adott szervezethez tartozik, a legmagasabb tisztségbe küldjenek. Minden tisztségért meg kell dolgozniuk a fiataloknak, végig kell járniuk az oda vezető utat, véli, ugyanis ifjúsági vezetőként több fiatal karrierjét segítette, akár a miniszteri tisztségig, és ma már úgy látja, sokszor hibázott, amikor az egyedüli kritérium a „miértesség” volt, hiszen minden politikai tisztség annyit ér, amennyit abból  értelmes munkára használnak ki. „Az elmúlt évtizedből nem igazán ismerek olyan jogszabályt, kormányzati intézkedést vagy legalább törekvést, amely a fiatalokra irányulna” – jelentette ki, ezért arra kérte a MIÉRT-eseket, hogy olyan fiatalokat támogassanak, akik előre vállalnak feladatokat, és vannak elképzeléseik legalább az ifjúsági korosztály számára.

A 13. EU Tábor július 27-én kezdődött, új helyszínen, a zeteváraljai Natur Air Parkban, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Kós Károly Akadémia és a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ szervezésében, „A fiatalok Európája” mottóval. Mint minden évben, az ötnapos tábor résztvevői idén is színvonalas előadásokat hallgathattak, emellett számos szórakozási lehetőséget biztosítottak számukra. 







EZT OLVASTA MÁR?

X