Még nem biztos, hogy eltörlik a rádió- és tévéilletéket


-A A+

Visszaküldi az államfő újratárgyalásra a parlamentnek a 102 illeték eltörlését előíró törvényt, amelyet pénteken alkotmányosnak nyilvánított az alkotmánybíróság.

Klaus Johannis pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, elsősorban a rádió- és tévéilleték eltörlését kifogásolja. "Szerintem e két illeték eltörlését higgadt, alapos vitának kell megelőznie" – fogalmazott az államfő.

A törvényt korábban Klaus Johannis államfő küldte az alkotmánybíróságra azt kifogásolva, hogy a tervezetet nem bocsátották közvitára, a parlament sürgősségi eljárással, mindössze két hét leforgása alatt fogadta el.

Mint ismert, a törvény elfogadása után a közrádió és a köztévé vezetői, illetve több civil szervezet is felkérte az államfőt, hogy ne hirdesse ki a jogszabályt. Az egyik fő érv az volt, hogy a rádió- és tévéilleték eltörlése veszélyezteti a két közszolgálati intézmény függetlenségét. A két illeték eltörlését az RMDSZ is ellenezte.

A törvényt értelemszerűen az új parlament fogja újratágyalni. Ha ezt megörtént, az államfő köteles kihirdetni a jogszabályt akkor is, ha a honatyák semmit sem módosítanak rajta.








EZT OLVASTA MÁR?

X