Kihallgatták az ügyészek Ion Iliescut a bányászjárás ügyében


-A A+

Kihallgatták hétfőn a legfőbb ügyészségen Ion Iliescut az 1990-es bányászjárás ügyében – számoltak be a hírtelevíziók.

Mint ismert, a volt államfő ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt indult bűnvádi eljárás, akárcsak Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen.

A múlt héten az ügyészek tanúként kihallgatták Andrei Pleșu esszéírót, filozófust, akkori kulturális minisztert a bányászjárás ügyében. Az ügyészek beidézték Miron Cozma bányászvezért, Gelu-Voican Voiculescu akkori kormányfőhelyettest (gyanúsítottként) és Victor Ciorbea ombudsmant is.

A vádhatóság azzal gyanúsítja Iliescut és társait, hogy állami karhatalmi szervek segítségével erőszakosan feloszlatták a bukaresti Egyetem téren az akkori hatalom ellen tüntető polgári lakosságot, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, hogy azért mentek, hogy megvédjék Iliescut és kormányát.

A 86 éves volt államfő korábban kijelentette: semmit nem bánt meg az akkori intézkedéseiből. Az Agerpres szerint ezt megismételte az újságíróknak hétfőn is, mielőtt belépett volna a legfőbb ügyészség épületébe.








EZT OLVASTA MÁR?

X