Ion Iliescu „nagyon jól” reagált arra, hogy emberiesség elleni bűntettekkel vádolják


-A A+

Ion Iliescu volt államfő megtagadta, hogy nyilatkozatot adjon a Főügyészségen, ahova a bányászjárás-ügyben idézték be a katonai ügyészek abból a célból, hogy tudomására hozzák: emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják. 

Ion Iliescu körülbelül egy órát töltött a Főügyészségen, kijövetelekor nem nyilatkozott a sajtónak. 

Ügyvédje, Andrei Georgescu azt mondta: a volt államfő nem tett nyilatkozatot a bányászjárás-ügyben. „Semmiféle nyilatkozatot nem tett. Elkezdődött a bűnvádi eljárás ellene. Új minőséget kapott, vádlott lett. A következőkben előkészítjük a védelmet. Ezt az ügyet 2014-ben nyitották újra Niţu főügyész rendeletére. Meg kell vizsgálnunk, fel kell mérnünk, mit tartalmaz ennek a dossziénak az anyaga” – mondta Iliescu ügyvédje, hozzátéve: a volt román államfő „nagyon jól” reagált az ügyészek arra vonatkozó kijelentésére, hogy vádlotti minőségben folyik a továbbiakban ellene az eljárás. 

Múlt héten a katonai ügyészek több gyanúsítottak kihallgattak ugyanezen ügy kapcsán: Gelu Voican Voiculescut, Miron Cozmát és Adrian Sârbut, valamint tanúként többek közt Andrei Pleşu írót is. A „Bányászjárás” nevet viselő ügyiratcsomóban bűnügyi eljárás folyik többek közt Ion Iliescu volt államfő, Petre Román volt miniszterelnök, Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt elnöke, Nicolae Dumitru, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) első alelnöke, Mugurel Cristian Florescu tartalékos tábornok, Románia főügyészének helyettese és a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának vezetője ellen. 

A katonai ügyészek szerint 1990. június 11-e és 15-e között a gyanúsítottak „általános és szisztematikus támadást” szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a Belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10.000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X