Bizonytalan az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszának sorsa


-A A+

Első interpellációja az észak-erdélyi autópályáról szól majd, mondta Cseke Attila Bihar megyei szenátor szerdán Nagyváradon, információ szerint ugyanis máig sem bontották fel a Bors–Berettyószéplak szakasz kivitelezési szerződését.

Az RMDSZ szenátusi csoportjának frakcióvezetője a költségvetés tervezet kapcsán beszélt erről, ugyanis az észak-erdélyi autópálya 64 kilométeres Bihar megyei szakaszának megépítése az egyik olyan projekt amelyhez pénzre van szükség az országos büdzséből. Cseke Attila szerint minél hamarabb tisztázni kell a bihari szakasz helyzetét, és kiírni az új közbeszerzési eljárást, nemcsak azért, mert már több mint tíz éve késik az autópálya megépítése, hanem azért is, mert jövőre a magyar fél a határhoz ér a maga autópálya-szakaszával.

A büdzséből egyébként a Bihar megye számára fontos projektekhez szeretnének pénzt, az észak-erdélyi autópálya mellett a székelyhídi kerülőút befejezésére, az élesdi, a vaskohsziklási és a nagyszalontai kerülőutakra is remélnek forrásokat.

Cseke Attila azt is elmondta. ismét találkozóra hívja a pártok Bihar megyei vezetőit annak érdekében, hogy a megye számára nagy fontosságú projektek érdekében közösen lépjenek fel. A szenátor itt is első helyen említette az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszát, emellett még a nagyváradi repülőtér fejlesztését és a szintén Váradra tervezett intermodális állomást említette.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X