„Vesszőre pontosan” ez vár ránk a PSD-kormány mandátuma alatt


-A A+

Minimálbéremelés, nyugdíjak adómentesítése, diákösztöndíjak növelése, vakációs jegyek – a választási programjukban foglaltak teljesítésének „kalendáriumát” vázolta a választásokat fölényesen megnyerő Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea a választásokat követő első sajtóértekezletén. A politikus úgy fogalmazott: „veszőre pontosan” betartják az ígéreteiket.

Január elsejétől…

A szociáldemokrata elnök szerint nyomban az új kormány beiktatását követően 1450 lejre emelik a jelenleg 1250 lejes minimálbért. Ugyanakkor törlik a nyugdíjasok egészségügyi hozzájárulását, a 2000 lejnél kisebb nyugdíjak pedig nem lesznek adókötelesek.  Egyben a jelenleg 400 lejes minimális nyugdíj összege 520 lejre emelkedik. Növekednek a diákösztöndíjak is, a jelenlegi 86 lejről 201-re, valamennyi egyetem esetében.

A PSD kezdeményezésére szintén január elsejétől 102 adót és illetéket (köztük a rádió- és tévéilletéket) törölnének el. Az alkotmánybíróság hét végi döntésében nem találta alkotmányellenesnek az erre vonatkozó törvényt, de az államfő visszaküldte a parlamentnek a jogszabályt. Klaus Johannis viszont már kihirdette a tanügyi és egészségügyi alkalmazottak béremeléséről szóló – szintén a PSD által kezdeményezett – törvényt, így ez hamarosan életbe lép. Egyébként az illetékeltörléses törvényt várhatóan módosítatlan formában fogja visszaküldeni az államfőnek az új parlament, így ez is hamarosan hatályos lehet.

Korábban már írtunk arról, hogy az észak-erdélyi autópálya folytatása az előkelő harmadik helyen szerepel a PSD sztrádaépítési prioritási listáján. Választási programjukban Livi Dragneáék azt ígérték, hogy 5 milliárd eurót szánnak erre a célra 

Mit hoz a tavasz?

Március elsejétől újabb jelentős szociális intézkedésekre kerül sor. Így például törlik a lakáseladások/vásárlások, a mezőgazdasági nyersanyagok hozzáadott értékadóját, de nem kell adózni majd a 450 ezer lejt meg nem haladó tulajdonok eladása után sem.

Ugyanakkor érvénybe lépnek a költségvetési alkalmazottakat megillető vakációs jegyek, amelyek értéke 1450 lej lesz. Ettől az időponttól kezdve 2 százalékról egy százalékra mérséklik a több mint egy alkalmazottat foglalkoztató mikrovállalatok adóját. Helyi szinten, a szociáldemokrata terveknek megfelelően több mint 5000 fejlesztési programot finanszíroznak majd. Március elsején közzé teszik a fiatalok számára építendő lakások tenderfüzeteit is, így beindulhat ez a folyamat is.

Áprilisban törvényt fogadnak el, amelynek megfelelően az ellenőrzéseket végző intézmények csakis akkor büntethetnék a gazdasági vállalkozókat, ha minden szempontból meggyőződtek az általuk észlelt rendellenességekről. Ettől a hónaptól kezdve egyébként a romániai diákok teljesen ingyenesen utazhatnak a vonaton, a hónap végéig pedig elfogadják a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének újabb tervét is. Még ugyanebben a hónapban megkezdik a falusi településeket kiszolgáló, 3000 mentőautó felvásárlását is.

Májusban újabb örömhírek: életbe lép a Startup Nation program, amelynek keretében, maximum 200 ezer lej értékben 10 ezer lejes térítésmentes támogatásra lehet majd pályázni. Május elsején országos erdőtelepítési program indul majd. 2017 hátralevő felében az elképzelésnek megfelelően legkevesebb 5000 hektár erdőt telepítenek.

Jó hírek az év hátralevő részében is

Júniusban jó hírt kap a román hadsereg: ekkor választják ki ugyanis a legjobb ajánlatot a hadsereg fregatt-, korvett-, repülőgép- és harckocsi-szükségletének kielégítésére. Liviu Dragnea ilyen vonatkozásban felkérte a román kormány, ne írjon alá a parlament beleegyezése nélkül hadsereg-felszerelései szerződéseket.

Július elsejétől létrehozzák a Fejlesztési és Beruházási Szuverén Alapot, elfogadják az egységes bérezést rendező törvényt, a mezőgazdaság számára pedig jó hírt jelent az is, hogy megkezdik az 1,3 millió hektár öntözését lehetővé tevő program megvalósítását.

Szintén júliusban fogadják el az országos érdekeltségű kórház, valamint véglegesítik a nyolc regionális kórház építésére alkalmas területek kijelölésére irányuló programot.

Augusztustól indul be az 500 bölcsőde és óvoda építési programja, egyben pedig két évre előre felvásárolják a védőoltásokat a lakosság számára.

Az ősz a TAROM román állami légitársaságnak kedvez: szeptemberben a vállalat 20 újabb repülőgéppel kap majd, és ugyanekkor indulna be a tervek szerint a betegségmegelőzési és azonosítási program is.








EZT OLVASTA MÁR?

X