Iaşi PSD-s polgármestere is szembefordult a pártvezetéssel


-A A+

Mihai Chirica, Iaşi polgármestere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetének elnöke csütörtöki sajtóértekezletén felszólította a kormányt, hogy vonja a büntetőjogot módosító sürgősségi rendeletet. Ugyanakkor kérte Florin Iordache igazságügyi miniszter lemondását, és felszólította Liviu Dragnea pártelnököt, hogy orvosolja az elkövetett hibákat.

„Azt ajánlom a miniszterelnöknek és pártelnöknek, hogy a legsürgősebben vonják vissza a kormányrendeletet, terjesszenek elő a parlamentbe törvénytervezetet, szervezzenek közvitát, hallgassák meg a szakemberek és a civil társadalom véleményét, és hagyjuk, hogy a demokratikusan megválasztott parlament döntést hozzon ebben az ügyben” – jelentette ki Chirica.

Hangsúlyozta: „helyre kell állítani a társadalmi békét”, és kérte Florin Iordache igazságügyi miniszter lemondását, aki - véleménye szerint – „egyedül felelős” a kialakult helyzetért. A polgármester felszólította Liviu Dragneát, hogy javítsa ki az elkövetett hibát.

„Egy nagy hatalommal bíró ember, aki profi módon megszervezte a kampányt, amely a PSD választási győzelméhez vezetett. Szemére vetem, hogy nem sikerült hozzáértő embereket választania maga köré, és nem hallgatta meg azok tanácsát, akik számítanak. Felszólítom, hogy orvosolja az elkövetett hibákat, mert lehetősége van rá, és hatalmában áll megtenni” - mondta Chirica.

Chirica szerint a PSD-nek folytatnia kell a kormányzást, ám Románia „szinte teljesen indokolatlanul olyan állapotba került, mint 1989-ben, hogy több tucat városban százezrek vonulnak az utcára, hogy hangjukat hallassák”.








EZT OLVASTA MÁR?

X