Iktatták a tervezetüket: így módosítaná a Btk.-módosítást az RMDSZ


-A A+

Az RMDSZ indokolatlannak tartja a Btk.-t módosító sürgősségi rendelet több előírását, ezért pénteken törvényervezetet nyújtott be a parlamentbe a sokat vitatott jogszabály korrigálására.

Erről Cseke Attila szenátusi frakcióvezető számolt be a tervezet beiktatása után. Tájékoztatása szerint az RMDSZ megvizsgálta a büntető törvénykönyv módosítását célzó sürgősségi kormányrendeletet, és megállapította, hogy az ebben foglalt rendelkezések csak egy része felel meg az alkotmánybíróság határozatainak, a taláros testület öt döntését emeli be a jogszabályba.

Azonban az RMDSZ jogász-politikusai szerint olyan módosításokat is tartalmaz a sürgősségi rendelet, amelyeket az alkotmánybíróság nem írt elő, és ebben a formában nem indokoltak. Cseke Attila konkrét példaként említette, hogy a kormány által elfogadott jogszabály szerint a hivatali visszaélés csak 200 ezer lejnél nagyobb károkozás esetén minősül bűncselekménynek.  

Cseke elmondta, ezt az előírást az RMDSZ törölné, mert a 200 ezer lejes összeghatár bevezetését nem kérte az alkotmánybíróság és a kormány sem indokolta meg, hogy miért került be a rendeletbe. Azt is kérik, hogy a hivatali visszaélés esetében 1 évtől 5 évig terjedő börtönbüntetést lehessen kiszabni, ne 6 hónaptól 3 évig terjedőt, mint ahogyan az a sürgősségi rendeletben szerepel.

A frakcióvezető hangsúlyozta: az RMDSZ kitart a 27 éve vallott álláspontja mellett, és nem tartja elfogadhatónak a sürgősségi rendeletekkel való törvényhozást, főleg nem a büntetőjog területén. „A sürgősségi rendeletekkel történő módosítása nem indokolt, ugyanúgy problémákhoz vezet, mint ahogyan történt a Cioloș-kormány tavalyi hasonló lépésekor. A kormánynak törvénytervezetet kellett volna beterjesztenie a jogszabályok módosítására” – idézte Cseke Attila szenátort az RMDSZ hírlevele.








EZT OLVASTA MÁR?

X