Érvényben marad Horváth Anna kolozsvári alpolgármester eltiltása


-A A+

A kolozsvári táblabíróság pénteken érvényben tartotta Horváth Anna kolozsvári alpolgármester eltiltását tisztsége gyakorlásától. 

A táblabíróság sajtóosztálya közleményben tudatta, hogy a végzés ellen a közlés utáni 48 órán belül lehet fellebbezni. Horváth Anna az MTI-nek elmondta: fellebbez a döntés ellen. Hozzátette: fontolóra veszi a tisztségéről való lemondását, de ez ügyben csak az után dönt, hogy a legfelsőbb bíróság elbírálja a fellebbezését a kolozsvári táblabíróság végzése ellen. 

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolja, és 2016 október elejétől hatósági felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére. A bíróságra karácsony előtt benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. 








EZT OLVASTA MÁR?

X