Ismét nekiment a multiknak Mihai Tudose kormányfő


-A A+

Pozitív hatása lesz a szerdán elfogadott új adórendszernek, írta kormányfő csütörtök este a Facebook-oldalára. Mihai Tudose ismét bírálta a multinacionális vállalatokat.

A minsizterelnök szerint a változások többek közt nagyobb nyugdíjakat fognak jelenteni. Ugyanakkor biztosította a közvéleményt, hogy less elegendő pénz a lakosság jövedelemnövelését célzó szociális program megvalósítására, illetve a közúti infrastruktúrára, az egészségügyre és az oktatásra szánt befektetésekre.

„Nem hatódunk meg azoktól, akik csak ki akarják vinni a pénzt Romániából. Ha a románok hozzájárulásai révén termelnek nyereséget, ha a kedvező üzleti környezet miatt jöttek Romániába, akkor tiszteljenek minket, mert mi is tiszteljük őket! Ha itt termelnek nyereséget, akkor fizessenek is itt!” - olvasható Tudose csütörtök esti Facebook-bejegyzésében.

Ismert, hogy Mihai Tudose a szerdai kormányülés elején a járulék- és adóintézkedésekkel szembeni utcai tiltakozásokat a multinacionális cégek háttérmanőverének tulajdonította, lévén, hogy az adótörvény módosításával Románia megnehezíti a profitjuk külföldre menekítését is. Az új előírás értelmében ezentúl kevesebb kamatot lehet költségként leírni (és ezáltal csökkenteni a nyereségadót) a cégcsoporton belüli kölcsönök esetében, megadóztatják a tőkekivonást, korlátozzák a bevételek adóparadicsomok felé irányítását.

"Most hallom, hogy egyes bankok szabadnapot adtak alkalmazottaiknak, hogy tüntethessenek a kormány előtt. Gratulálok, miniszter úr. Ha a bankok idegesek, azt jelenti, hogy jó úton jár" - jegyezte meg ironikusan a kormányülés elején Tudose, Ionuț Mișa pénzügyminiszterhez intézve szavait. A miniszterelnök a legnagyobb forgalmat lebonyolító, a Renault-csoport tulajdonában lévő Dacia autógyárra is csípős megjegyzést tett, azt sugallva, hogy tüntetni küldi alkalmazottait a Pitesti-Nagyszeben autópályáért, miközben külföldre menekíti nyereségét.








EZT OLVASTA MÁR?

X