A volt egészségügyi miniszter szerint sokan tudtak a milliókat sikkasztó orvos ügyeiről


-A A+

Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter azt állítja, hogy ismert és befolyásos személyek tudtak Mihai Lucan eljárásairól és éltek is a lehetőséggel, elfogadva szolgáltatásait. 

Facebook-bejegyzésében Vlad Voiculescu azt írta: Lucan pácienseinek zöme tudta, „hogy állnak a dolgok”. „Amit kevesen tudnak az az, hogy az utóbbi 27 év politikusai és befolyásos személyiségei tisztában voltak a professzor úr kivételező szolgáltatásaival, és ki is használták azokat, a maguk vagy hozzátartozóik számára. Alexandru Arşinel úr (színész, az UNPR tagja) és Victor Socaciu úr (abban az időben PSD-képviselő) csak két példa közülük. Több száz van még” - olvasható a kedden közzétett bejegyzésben. 

Mihai Lucan ellen a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) indított büntetőjogi eljárást bűnszervezet létrehozása és rendkívül súlyos következményekkel járó sikkasztás gyanújával. A sebészt azzal gyanúsítják, hogy ötmillió lejt sikkasztott el a Kolozsvári Urológiai és Veseátültetési Intézettől. A DIICOT szerint a bűnszervezet tagjai 2005 és 2016 között a klinika tulajdonában található javakat használták, tulajdonították el, illetve kereskedtek ezekkel, és egy magánklinika javára használtak fel bizonyos szolgáltatásokat.Fotó forrása: monitorulcj.ro

Az ügyészek azt állítják, hogy a rákos megbetegedések kezelésére használt, korszerű orvosi készüléket törvénytelenül vittek át az urológiai klinikáról Lucan magánklinikájára, ahol hat évig dolgoztak vele. Az orvosi felszerelés mellett az ezzel végzett kezeléshez szükséges fogyóanyagokat is rendszeresen az urológiai intézet vásárolta meg, a páciensek azonban a magánklinikának fizették ki a kezelés ellenértékét, beavatkozásonként 3 000 és 6 700 euró közötti összeget. Ugyanakkor a Mihai Lucan magánklinikáján megműtött betegek az operáció előtt és után az urológiai intézetben részesültek ellátásban, itt azonban a reális árnál sokkal kevesebbet fizettek a szolgáltatásokért.








EZT OLVASTA MÁR?

X