Letartóztatás helyett hatósági felügyelet alá helyezték a milliókat sikkasztó orvost


-A A+

Elutasította a bukaresti törvényszék a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészeinek kérését, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék Mihai Lucan orvost. A sebészt, akit azzal gyanúsítanak, hogy több millió lejt sikkasztott el a Kolozsvári Urológiai és Veseátültetési Intézettől, hatósági felügyelet alá helyezték.

Szintén hatósági felügyelet alá helyezték Mihai Lucan fiát, valamint a veseátültetési intézet két vezetőjét, Dan Emil Fofiu Sânpetreanu ügyvezető és Sanda Rodica Baciu gazdasági igazgatót is. 

A döntés nem jogerős, a DIICOT fellebbezett. Az ügyben bűnszervezet létrehozása és rendkívül súlyos következményekkel járó sikkasztás gyanújával indult eljárás, az ügyészek szerint az okozott kár értéke meghaladja az ötmillió lejt.

A DIICOT szerdai közleménye értelmében a bűnszervezet tagjai 2005 és 2016 között a klinika tulajdonában található javakat használták, tulajdonították el, illetve kereskedtek ezekkel, és egy magánklinika javára használtak fel bizonyos szolgáltatásokat.

Az ügyészek azt állítják, hogy egy korszerű, a rákos megbetegedések kezelésére használt orvosi készüléket törvénytelenül vittek át az urológiai klinikáról Lucan magánklinikájára, ahol hat évig dolgoztak vele. Az orvosi felszerelés mellett az ezzel végzett kezeléshez szükséges fogyóanyagokat is rendszeresen az urológiai intézet vásárolta meg, a páciensek azonban a magánklinikának fizették ki a kezelés ellenértékét, beavatkozásonként 3 000 és 6 700 euró közötti összeget. Ugyanakkor a Mihai Lucan magánklinikáján megműtött betegek az operáció előtt és után az urológiai intézetben részesültek ellátásban, itt azonban a reális árnál sokkal kevesebbet fizettek a szolgáltatásokért. 








EZT OLVASTA MÁR?

X