Magyarországi választások: ezeket érdemes tudni a Kolozs megyeieknek


-A A+

Több, a magyarországi választással kapcsolatos fontos tudnivalót közöltek kedden a Kolozs megyei választópolgárok számára.

Kolozs megyében "aggasztóan sokan" jelezték, hogy a levélszavazatot tartalmazó borítékok nem érkeztek meg - tájékoztatta a sajtót Horváth Anna. A kolozsvári RMDSZ-szervezet elnöke elmondta: éppen ezért arra kérik az embereket, a kolozsvári főkonzulátuson érdeklődjenek arról, hogy nem oda kérték-e a leveleiket még évekkel ezelőtt - jelenleg ugyanis több mint négyezer boríték várja a gazdáját a konzulátuson.

Fontos tudni, hogy keddtől már nem érdemes postán küldeni a szavazatokat, mert nem érnek el a levelek idejében. A Szentegyház utca 2. szám alatt vagy a konzulátuson azonban le lehet adni a szavazatokat - hangzott el. Az iroda reggel 10 órától este 8-ig működik majd, hétvégén is.

Lészai Orsolya, az EuroTrans Alapítvány igazgatója elmondta, a szavazni akaró személy anyja nevének kitöltése az egyik leggyakoribb hiba, de a születési név kitöltése is gyakran téves: a születési nevet másodszor is be kell írni a formanyomtatványon. Fontos ugyanakkor aláírni a papírt, különben érvénytelen a szavazat - magyarázta az alapítvány vezetője.

A konzulátus hattól este tíz óráig van nyitva, pénteken pedig éjfélig dolgoznak. Vasárnap hét óráig lehet leadni a levélszavazatot - ekkor azonban már nem adnak ki levélszavazatot, csak elfogadnak, figyelmeztettek. További információkért a 0800444666 telefonszámot lehet hívni.








EZT OLVASTA MÁR?

X