Magyar Anna főraportőrrel az Európa Tanács bálványosi fórumán beszélgettünk arról, mit is gondol Dan Tanasă blogger és Cătălin Ivan európai parlamenti képviselőnek a konferencia hangulatához enyhén szólva sem illő megnyilatkozásáról. A regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának fő jelentéstevője a dokumentum elfogadásának 20. évfordulóján készített európai szintű kimutatást arról, mennyire tartják be az ET tagállamai ezeket a nyelvi jogokat.

Az immáron világos, hogy a román hivatalosságok a jelenlétük hiányával bojkottálták ezt a bálványosi rendezvényt. Ennek ellenére nem maradt el, de marginális mivoltában is konfliktusos, cirkuszos volt az úgynevezett román „képviselők” megnyilatkozása ezen a konferencián. Hogyan értelmezte ön ezt a megnyilvánulásukat?

Én a jelenlévők egy részénél jobban ismerem ezt a környezetet, tehát nem is a saját szemszögemet emelném itt ki, hanem a nemzetközi résztvevőkét, akik az egészet látták, hallották és meglepődtek mindezen. Nagyon örülök viszont annak, hogy elhangzott: ki mindenki kapott meghívót az eseményre és végül nem jött el. Ott legalább öt fontos román hivatalosság meghívásáról értesülhettünk. Én azt láttam a külföldi kollégák részéről, hogy ezen meglepődtek. Miközben folyamatosan a párbeszéd és a kompromisszumkészség, illetve kompromisszumkeresés az igény, azt meg kellett beszélnünk néhány kollégával, hogy ehhez az egyik fél nem elég. Kell a túlsó oldal is, hogy legyen akivel ezt kialakítani. Én nem gondolom, hogy a Bálványoson hallott nagyon furcsa hangok bármelyikükben is kétséget ébresztettek abban a tekintetben, hogy itt a kisebbségek tényleg megkapják-e minden jogukat. Hiszen világosan látszott, hogy ez nem így van. Ezek az indulatos hozzászólások azt támasztották alá, hogy nincs fogékonyság a kisebbségi jogok rendes megadására.

Mennyire létezik ez a fogékonyság Európa más tájain? Milyen tapasztalatokat tükröz az ön által készített jelentés az európai kisebbségi nyelvi jogokról?

A jelentésben gyakorlatilag egész Európát igyekeztünk lefedni egy társraportőr kollégámmal. Igyekeztünk összegyűjteni minden olyan előnyt, érvet és adatot arra vonatkozóan, hogy a kisebbségi nyelveket védeni kell, és igyekeztük kijelölni az ehhez tartozó feladatokat is. Úgy gondolom, hogy ennek a munkának a lényege nem is a jelentés kifejtő részében áll, hanem a tapasztalatokból leszűrt ajánlásokban. Ezek is két részre bonthatók: egyfelől a regionális és helyi vezetőknek szóló határozatokra, amelyekben bátorítjuk őket bizonyos lépések megtételére, illetve ennek tükörképeként az egyes kormányoknak szóló javaslatokra, hogy mi mindent volna érdemes régiós szintre, illetve önkormányzati szintre hatáskörként átengedni.

Azt itt meg kell jegyeznem, hogy az Európa Tanács 47 tagállamából csupán 25 ratifikálta ezt az egyezményt, további 8 pedig aláírta, de nem emelte be a jogrendjébe. Románia beépítette, ilyen értelemben a kisebbségi nyelvek jogi szintje elméletileg rendben lévő kellene hogy legyen, ami ez azt jelenti, hogy bizonyos területeken, bizonyos korlátok között érvényesülnek is. Összességében azonban meg kell állapítanom, hogy semmit nem ér a jog, ha nem tudjuk valóban alkalmazni. A mindennapos gyakorlati problémák ilyen tekintetben visszaköszönnek nemcsak Romániában, hanem más európai országokban is. Fontos viszont az, hogy a jelentés világosan kimondja: a régiós önkormányzatoknak nagy szerepe van az intézményfenntartásban és általában a helyi élet megszervezésében, és hogy ehhez egy megfelelő költségvetést is hozzá kell rendelni, hiszen a többnyelvűségnek igenis vannak járulékos költségei.

Én ennél is tovább mennék, mert lehet, hogy itt, Kovászna megyében ez le is fedné a szükséges feladatokat, mert megvan a hajlandóság, azonban úgy gondolom, hogy a kötelezettségeket is elő kellene világosan írni. Éspedig azért, hogy azokban az önkormányzatokban, ahol a kisebbségek számaránya alacsonyabb, és nincs akkora hajlandóság, legyen kötelező és számon kérhető az, amit tenniük kell. Úgy gondolom, hogy a régiós szint az, amely valójában össze tudja fogni az egyének problémáit, ezért fontosabb szerepet kellene kapnia, mint amilyet jelenleg kap.

Szerte Európában ma a kisebbségi jogokat egyéni jogként definiálják, közösségi jogként nem igazán elfogadottak. Azonban az egyén jogainak összefogására ott vannak az önkormányzatok és akkor ebből máris körvonalazható a közösségi érdekképviselet.

Szóba került Bálványoson az is, hogy a regionális és kisebbségi nyelvek chartája csupán a kulturális vonatkozásait tartalmazza ennek a fajta jogvédelemnek, és hogy szükség lenne esetleg egy másik chartára, amely a helyi vagy regionális közigazgatásban érvényesíthető nyelvi jogokról szólna. Mekkora létjogosultsága lenne ennek?

Mindaddig, amíg a már létező charta esetében azt látjuk, hogy nem mentek át a szabályozásai, nem kellene újabb chartákat kezdeményezni. Én attól tartok, ha újabbakat hoznánk létre, akkor ezek kitalálására menne el az energia, elhanyagolnánk a jelenlegiek érvényesítését. Amint hangsúlyoztam, papíron is csupán 25 plusz 8 ország tett valamit a kisebbségek nyelvi jogai terén, a többi nem. Ahol pedig a papírforma létezik, ott is komoly problémák vannak az előírások gyakorlatba ültetésével. Ezért is gondolom azt, hogy nagyon fontos lenne, hogy ez az önkormányzati szint megfelelő szerepet kapjon.

De amit még e tekintetben ki szeretnék emelni a jelentésünkből: hogy bár nincs számszerűsítve, mert nem találtam ehhez többséget, de mégiscsak benne van: felül kellene vizsgálni, hogy az illető kisebbségi nyelvnek megadják-e a regionális nyelvi státuszt azokon a helyeken, amelyeken a lakosság létszáma vagy számaránya ezt indokolja. Ezt azért nem lehetett számszerűsíteni, mert nehéz műfaj, amikor az ember európai szinten próbál többséget szerezni egy jelentéshez. Azonban fontosnak tartom, hogy jeleztük: van az a számarány, amely fölött indokolt lenne egy ilyen intézkedés. Bizonyos országok a székelyföldinél sokkal alacsonyabb létszámú kisebbségi közösség esetében is megadják az illető nyelvnek a regionális nyelvi státuszt.

A charták és egyezmények tiszteletben tartásáról időnként elkészülő országjelentésekben gyakorta megismétlik ugyanazokat az ajánlásokat. Milyen eszközei vannak az Európa Tanácsnak a számon kérésre a saját ajánlásai időközönkénti megismétlését leszámítva?

Azt be kell látnunk: ezeknek a chartáknak egyik gyengéje az, hogy nincs mögé téve semmiféle szankció. Valóban szükség lenne ezekre, de jelenleg nem látok többséget körvonalazódni ahhoz, hogy a szankciók megfogalmazásának irányába el tudjunk mozdulni. Én úgy látom, az is nagy teljesítmény, hogy ez a jelentés elkészülhetett, és azt is, hogy az évfordulós alkalomra az ET parlamenti közgyűlése is ráerősített, ott pedig Hofmann Rózsa volt a jelentés gazdája. Sőt, az Európai Parlamentben Csáky Pál képviselőnek is volt egy kisebbségekkel foglalkozó jelentése, tehát mintha megindult volna egyfajta pezsgés. A szankciók persze nagyon hiányoznak, ezt én is látom, de már önmagában az, hogy egy ilyen nemzetközi fórumon magyarázkodásra kényszerülnek azok, akik nem végezték el a saját házi feladatukat és nem kezelik megfelelően a kisebbségeket, azért ez is nagyon sokat számít.

Én korábban azt sem nagyon tudtam elképzelni, hogy el lehet hozni Székelyföldre egy ilyen témájú konferenciát nemzetközi szereplőkkel, és hogy itt kertelés nélkül szóba kerülhetnek ezek a kérdések. Azt gondolom, hogy ez önmagában is nagyon fontos eredmény. Ilyen lépések nélkül nehéz elképzelni ezt az egész nemzetközi tevékenységet, és igen, ez a bálványosi konferencia egy ilyen nagy lépés volt. Nekünk pedig mindig lépésről lépésre kell haladnunk, ami persze az álmainkhoz képest kevés, lehetőségeinkhez mérten viszont száz százalékos.

Milyen eszközei lehetnek a magyar közösségnek arra, hogy a Bálványoson tapasztaltak ellenére mégiscsak kikényszerítsen egyfajta párbeszédet, ügyei intézésének demokratikus útján továbbra is kitartson?

Magam is a demokratikus eszközöket látom célravezetőnek. A nemzetközi kapcsolatok tekintetében remek lehetőség volt ez a bálványosi fórum, hiszen az ember igazából mindig partnert keres és alkalmat a párbeszédre. Ugyanezt kell keresni továbbra is a többségi nemzet képviselőivel, mert bizonyára vannak köztük olyanok is, akik értik, hogy miről beszél a magyarság és nem érzik a saját kultúrájuk elleni támadásnak azt, ha valaki lojális állampolgárként a saját identitását is meg akarja tartani. Ezzel együtt, ha a nemzetközi terepen is megvan ehhez a támogatás, azzal a mozgástér is bővülhet. Azt gondolom: nagyon jó, hogy a magyarság elkezdte ezt a nemzetközi téren való fellépését, hogy a magyar közösség politikai képviselete a legmagasabb szinten vett részt Bálványoson. Akár a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés romániai aláírásgyűjtése esetében, a bálványosi jelenlét is azt bizonyította, hogy van egy ilyen irányú gondolkodás, van igény arra, hogy a nemzetközi porondon is kifejezésre juttassák a magyar közösség törekvéseit.